Gräfenberg, 1847. augusztus 20-án

Vettem 1847. augusztus 27.

Tekintetes Titoknok Úr!

Vagyon szerencsém végre uráli térképemet Tek. Úrnak megküldhetnem. Minthogy terjedelme nem csekély, és készülésére csak hat hét idő volt, nem eshetett ki csinosabban. (Így tudósítattam.) Az azonban mellékes dolog, mely keveset érdekelhet. Célját a kártya[1] elérte mindenesetre, minekutána minden geográfiai e részeket érintő kártyákban, melyek visszatértem után utamból Pétervárott adattak ki, a tájak rajza az enyémből vagyon véve. Úgy – Oroszország etnográfiai kártyájába, Köppen által, úgy a kártya Keyserling geológiai munkájába a Pecsora vidékeiről, úgy a kártya Iszlavin könyvébe a szamojédok földjéről, és végre az uráli expedíciónak is ugyan e kártya szolgál vezetőül. A kis kommentár, mely a kártya bővebb értelméhez szükséges, csak ősszel fog nyomtatásban megjelenni. Utam vonala mindenütt ki van téve. Kirándulásom a Káma vizétől Szolikamszk városkából (1843. október 21-én, orosz stílus szerint). Onnét az Urálon keresztül Verhoturjéba és úgy északnak Vszevolodo-Blagodatszkojéba megyek, hol első vogul tanulmányaim. Innét február 21-én, 1844-ben ismét Verhoturjén keresztül Irbitnek és onnét keletnek Tobolszkba veszem utamat, honnét az Irtis, Konda és Pelim vizein Pelim helységébe jövök március 30-án. Itt folytatása tanulmányaimnak a déli vogulokkal június 12-ig, mely napon a berjozovi Szoszva vizei felé megindulván, a Pelim vize legészakibb pontjától a Tapszujra általkelvén, ott érem június 30-án az északi vogulok első tanyáit. Ezeknél első múlatásom a Tapszuj, második a Szigva szájánál, és a harmadik a Szigva vizén felfelé Scsekurja falunál. Augusztus 30-án ismét felemelkedem az Urálra, ki itt legvadabb és legnagyszerűbb tekintetét veszi magára, mellyel a Kaszpitól a Jeges-tengerig bír. (Legmagasabb csúcsai azonban a 4000 lábat alig fogják fölülmúlni.) Itt a voguloktól megválván az osztjákok lakásainak vettem utamat, melyeket a Szinja vizénél értem el. – Obdorszkból a legészakibb orosz lakozásból az Ob vizén, tovább a szamojédok havas szteppjeibe etnográfiai, antropológiai, és geográfiai érdekek vezetnek, mely utóbbiak egész a jugriai parthoz Vajgacs sziget átellenébe hoznak, hol legtávolabb és legészakibb pontját utazásomnak érem el (október 21-én). Visszautamat az Usza vizein és az Urálon egyenesen Berjozovnak vettem, hol november 12-étől 1845. február 19-ig múlattam osztják és vogul tanulmányokkal. – Visszajövetelem Szibéria érdekes határaiból az Urál nyugati orosz részére a Szerebrjankai hutáknál (Sserebränskoi zavod) vagyon megjegyezve (március 5-én).

A vízi kúrával augusztus elsején hagytam fel. Mivel azonban még nem sikerült felingerelt természetemet megnyugtatnom és szüntelen fejfájásban szenvedek, még itt múlatok. Reggel és este naponként hideg fürdőt veszek, utána egy keveset sétálok, és minden egyéb időmet fekve töltöm. Erős és egészséges érzetem, mellyel múlt levelemben dicsekedtem, csak igen hamar megint elmúlt, úgy annyira, hogy még exkurziómat a Glatzi-havasra, melyet a rossz idő miatt egynéhány napra el kellett halasztani, se bírtam megcsinálni.

Bátorkodom egyszersmind passzusomat[2] Tek. Úrnak általküldeni, remélvén, hogy prolongációt az engem pártoló társulat által leghamarább kaphatnék, minthogy magam Bécset az idővesztés miatt még is nem akarnám meglátogatni.

Ajánlom magamat kegyes indulataiba és maradok teljes tisztelettel

Tekintetes Titoknok Úrnak

alázatos szolgája

Reguly Antal

[1] Kártya alatt itt térkép értendő.

[2] Passzus alatt itt útlevél értendő.