Reguly Antal élete és munkássága

1819-ben, amikor Kőrösi Csoma Sándor elindult keletre, Szeder Fábián pedig megjelentette a palócokról szóló néprajzi leírását, a zirci ciszterci apátság ügyvédjének, Reguly Istvánnak fia született. Július 11-én keresztelték, Antal névre, hiszen keresztapja Dréta Antal zirci apát volt. Reguly Antalt már 1843-ban „észak Kőrösi Csomájának” nevezik, hiszen elődjéhez hasonlóan önfeláldozóan kutatta a magyarság eredetét: beutazta Finnországot, és éppen az oroszországi finnugor népek lakhelyére készült, hogy nyelvészeti, néprajzi, folklórgyűjtéseket végezzen, térképészeti megfigyeléseket tegyen. 1857-ben Reguly a palócok között gyűjtött néprajzi, nyelvészeti és embertani anyagokat. 1858-ban, 39 évesen magával vitte a sírba hatalmas tudását. Fordítások és jegyzetek nélkül maradt anyagait csak évtizedekkel később kezdték feldolgozni – ekkor vált láthatóvá Reguly gyűjtéseinek felbecsülhetetlen értéke.

„én a telet saját hazájában keresendem fel”

A 20 éves Reguly Antal, 1839-ben befejezve a pesti jogi egyetemet, szülei és pártfogója, Villax Ferdinánd zirci apát jóvoltából pár hónapos nyugat-európai utazásra indulhatott. Hogy pontosan mi is volt a célja az utazásnak: világlátás, továbbtanulási lehetőség keresése vagy más, azt utólag nehéz megállapítani, az mindenesetre biztos, hogy ez az út gyakorlatilag Reguly „életútjává” vált. Élete és munkássága azzal a nyolc éves utazással írható le, amivé ez a nyári kirándulás alakult. Cseh- és németországi kalandjairól még részletes beszámolót küldött haza Hamburgból, ám ugyanekkor – bocsánatkérő hangnemben – közli, hogy északra vágyik, ezért Svédországba utazik. Stockholmból pedig már Finnország és Szentpétervár meglátogatását tervezi (és kér ehhez további anyagi támogatást…). A finn nemzeti mozgalom egyik vezéralakjával, Ivar Arwidssonnal a Svéd Királyi Könyvtárban találkozott. A száműzetésben élő tudós keltette fel Reguly nyelvészeti érdeklődését, ő hívta fel figyelmét a magyar és a finn nyelv feltételezett rokonságára. A reformkori ifjú lelkesen vetette bele magát a tanulásba, a magyar nyelv rokonságának feltárásába, melyben az anyanyelv fejlesztésére is új lehetőségeket remélt. Finnországba utazott hát, hogy a megtanulja a finn nyelvet, megismerje a finn kultúrát. 1839. november 8-án lépett finn földre, és 1841. május 24-én hagyta el azt. A nemzeti romantika eszméi Finnországban is az anyanyelv és a népköltészet felé fordították az érdeklődést. Ennek legismertebb, emblematikus eredménye a Kalevala első változatának megjelenése 1835-ben. Az Elias Lönnrot által gyűjtött folklóralkotások, melyeket ő maga szerkesztett egy műalkotásba, a mai napig meghatározó elemét jelentik a finn kultúrának. Reguly Antal is a hatása alá került: az első magyar fordításrészleteket neki köszönhetjük. Ugyancsak ez inspirálhatta folklórgyűjtésre is. A telet Helsinkiben töltötte, ahol nemcsak a svéd és a finn nyelvet tanulta, hanem a nyelvhasonlítás korai műveit: Sajnovics János és Gyarmathi Sámuel munkáit is tanulmányozni kezdte. Tavasszal az ország belső részébe, egy tanyára utazott, hiszen a tengerparti területeken elsősorban a svéd nyelv dominált, a beszélt finn nyelv tanulásával a falvakban tudott haladni. Ebben az időszakban kezdte papírra vetni addigi és új tapasztalatait Finnországi Útijegyzetek című füzeteiben. A nyári napforduló már Lappföldön éri. Regulyt minden érdekelte, így Lars Lévi Laestadius számi származású lelkésznél, aki a kor ismert botanikusa is volt, a nyelvtanulmányokon túl a biológiai, régészeti, néprajzi adatokat is szorgosan feljegyezte. Az őszt és a telet elsősorban számi nyelvtanulmányokkal és nyelvhasonlítással töltötte Vaasa városában.

„a tudománynak fogok élni”

Ha Reguly Antal másfél éves finnországi tartózkodása után hazatért volna, akkor is rengeteget tett volna a magyar nyelv rokonságának ügyében. A teljes életmű tükrében azonban ezt az időszakot inkább a felkészülés, az útkeresés jellemzi, ami nemcsak tudományos felkészülést, hanem lelki-szellemi érést is jelentett. Vaasából írott leveleiből jól érzékelhető vívódása: térjen-e haza, ahogy szülei és a zirci apát elvárja, és a jól előkészített jogászi életpályára lépve építse karrierét, vagy az újonnan felfedezett tudósi létformát válassza, annak szellemi kihívásaival, de az anyagi bizonytalansággal. A pénzhiányt alaposan megismerte már ekkor, de lelkesedése a tudományért győzött: döntött, hogy a tudományos kutatásnak szenteli életét. Sajnovics János és Gyarmathi Sámuel munkáit az újabb szakirodalom és saját tapasztalatai miatt egyre kritikusabban forgatja, svéd és finn nyelvtudása egyre javul, elmélyül a számi nyelv tanulmányozásában is. A finnugor nyelvrokonságról szerzett ismeretei arra ösztönzik, hogy tanulmányait Szentpéterváron folytassa, és a magyar nyelv rokonságát minél keletebben keresse, Oroszország belseje felé. Szentpéterváron a tudós körök segítségével áttanulmányozott mindent, amit fontosnak tartott a magyarság és a magyar nyelv eredete kérdésében: történeti, régészeti, nyelvészeti könyveket bújt, térképeket tanulmányozott. Két, tanulással – anyagi gondok között – töltött év alatt meggyőződésévé vált, hogy ha valahol érdemes keresni a magyar nyelv rokonságát, az csak a finnugor nyelvek körében lehet, a többi nyelvcsaláddal a magyar nyelv nem eredete szerint rokon, a meglévő hasonlóságok másban gyökereznek. Legnagyobb reményt a legkeletibb finnugor népek: a hantik és a manysik felkereséséhez fűzött, ahova 1843 őszén el is indult.

„már beszélgetni is kezdek vogulúl”

1843. december 4-én kelt át az Urál hegységen, és Vszevolodo-Blagodatszkoje településen kezdte meg életműve legkomplexebb kutatási szakaszát, a manysi, majd a hanti nyelv, folklór, hitvilág, néprajz, embertan tanulmányozását, valamint az Urál feltérképezését. Alapos előtanulmányai és kiváló nyelvérzéke révén hamar elsajátította a manysi nyelvet. Szótári és grammatikai jegyzetei után, amint társalogni is képes volt manysiul, az élet minden területére kiterjedő információkat gyűjtött. Nyelvmesterei Jurkina és Bahtyiár, idős manysi férfiak voltak; Bahtyiár ottléte alatt végig kísérője maradt. Vele jutott el Reguly a kis falvakba, titkos áldozóhelyekre, ember-nemjárta mocsarakba, az Urál szirtjeire. 1844 őszén tért át a hantik kutatására, és jegyzetei jól mutatják, hogy alakult tudása: míg manysi szószedetei német fordítással készültek, hanti szótárában már a manysi megfelelők állnak magyarázatként. Hanti gyűjtései – kiváló énekes adatközlői révén – medveünnepi énekekből, hősökről szóló dalokból, mesékből állnak. A hosszú szövegek mellé fordítást, megjegyzéseket nem írt, fejben tartotta ismereteit. Hihetetlen teljesítmény, hogy a régies nyelvű, nehezen érthető tartalmú szövegeket egyáltalán le tudta jegyezni. A munkafolyamatot elképzelni is nehéz: az énekes folklór „lediktálása” emberpróbáló feladat lehetett a vadász-, halász-, réntartó életmódot folytató férfiaknak, s nem kisebb kihívás az írásmódot is magának alkotó gyűjtőnek. Szöveggyűjtése közben kisebb-nagyobb kirándulásokat tett, újabb vidékeket keresett fel, és vendégek is érkeztek hozzá. Sok szó esett a megtett utakról, a bejárt vidékről.

„Végre érthetően rajzoljuk az Uralt…”

Reguly nehezen követhette a falvakról, hegyekről, folyókról szóló történeteket, a réntartók legeltetési útvonalait, a halászok költözéseit. Földrajzi adatainak rendszerezésére térképvázlatokat kezdett készíteni, rengeteg részletet tüntetett fel nemcsak a települések, hegyek és folyók nevét illetően, hanem az éghajlatra, a tájhasználatra, az emberi tényezőre vonatkozóan is. Elbeszélés alapján azonban nem érthette meg az Urál-vidék egész földrajzát, így nagyobb utazásokat is tett, egészen a Jeges-tengerig eljutott rénszarvasszánon. Ezeken az alkalmakon ellenőrizhette előzetes tudását, és sokszor csak ilyenkor értette meg a tájra vonatkozó elbeszéléseket. Műszerek híján pontos térkép megalkotására nem törekedhetett, be kellett érnie olyan mértékegységek használatával, mint az egy napi járóföld szánkaravánnal vagy az egy kutyaugatásnyi távolság. Vázlatai mégis nagy érdeklődést váltottak ki a birodalmat feltérképezni szándékozó oroszországi tudományos körökben. Amikor Reguly 1846-ban – szibériai kutatása után még több mint egy teljes évet töltve a Volga-vidéki népek tanulmányozásával – visszatért Pétervárra, az 1845-ben alakult Orosz Földrajzi Társaság felkéri, hogy állítsa össze az Észak-Urál első térképét. Reguly kéziratos térképének egyetlen, eredeti példányát ma is Szentpéterváron, a Társaság térképtárában őrzik. Készült azonban róla másolat is, amit sokszorosítottak; ebből a Magyar Tudományos Akadémia is őriz egy példányt.

„négy kötet lesz”

1847-ben tért haza Magyarországra Reguly, de rövid látogatás után németországi gyógyfürdőkben próbálta egészségét helyreállítani. 1850-től polgári állása van Pesten: az Egyetemi Könyvtár „első őre”. Életének ez az időszaka – 1858. augusztus 23-án bekövetkezett haláláig – a leginkább vitatott része az életútnak. Míg korábbi tevékenységéből direkt forrás híján is kirajzolódnak szándékai, élete utolsó szakaszáról ellentmondásosak az értékelések. A tudománytörténet sokáig úgy tartotta, hogy élőhalottként, beteg, megtört emberként tengődött már csak Magyarországon. Szíj Enikő kutatásaiból azonban egész más kép rajzolódik ki: a tudományos közéletben aktív kutató, aki jelen van az Akadémia ülésein, elvégzi az állásával járó feladatokat, megtanul még fényképezni is, és magyarországi kutatásokba kezd. Egyet nem tesz, amit mindenki vár tőle: nem dolgozza fel gyűjtéseit és nem nyilatkozik a magyar nyelv eredetét illetően. Pedig vannak olyan levelei, amelyben még azt is megírja, hány kötetben tervezi kiadni anyagát. A helyzet az Akadémia számára tarthatatlan volt, hiszen Szentpétervár óta támogatta Regulyt, s joggal várt eredményt. Hunfalvy Pált küldték Reguly mellé segítőnek, aki a közös munkát ígéretesnek látta. A teljes feldolgozásra azonban nem került sor: Reguly 39 évesen meghalt. Életműve jóval több, mint négy kötet lett, ám a feldolgozáshoz sok évtizednyi várakozás, majd több generációnyi tudós munkája kellett.