Pelim, 1844. április 23-án.

Vettem 1844. július 15.

Tekintetes Titoknok Úr!

Munkálkodásaimat a cserdinyi voguloknál az Urálon március 2-ig folytattam. Minekután alapját e kis népcsapat nyelve és népi ismeretének – mi főképp egy közel 5000 szavat foglaló szótárban és egy 30 ívből álló énekgyűjteményben áll – megvetettem volna; sietnem kellett végre, hátramaradt részét a télnek arra használom, hogy a többi elszórt vogul népmaradékokat is megismerhessem. Szemeimet itt főképp Pelim tájaira, hol még egy tisztán élő nemzetiséget volt reményem találni, fordítottam, és ide volt szándékom utamat mindenek előtt igazítani. Az irbiti nagy vásár azonban, melynek mindenütt életet teremtő mozgalma még a mi uráli zugunkban is hozza hatását, engem se hagyván felszólítás nélkül vegyületében, mi céljaimnak nyereségest keresnem, letérített ezen irányból. És Pelim helyett Irbitbe vezetvén nézeteimnek tágabb köre és kifejlődése által, úti terveimnek egy egészen más alakot adott. – Így – egy ötnapi érdekes múlatás után, Irbitből Turinszkon keresztül a Tavdára jővén, és az itteni vogulokkal másfél napot foglalatoskodván, a Tavda és Tobol folyamai szerint március 17-én Tobolszkba érkeztem – minekutána a Vszevolodok vendégbecsülő jószágát március 4-én hagytam el.

Szibéria ezen nagyhírű városába két érdek, azaz két férfiúnak ismeretsége és hírlelt munkái vezettek. Az első Vologodszkij úr, ki több évig papi hivatalban az Ob vizén élvén az osztják nyelvvel foglalatoskodott és a pétervári Akadémiának néhány esztendők előtt egy osztják szótárt küldvén be (mely azonban javításra neki visszaküldetett), úgy nyilatkozott Sjögrén úrnak, mintha egy osztják grammatikán dolgozna. A másik Satigin úr, a múlt január hónapban meghalt utolsó kondai vogul herceg fia, császári szolgálata – mint tanító – következtében több év óta Tobolszkban lakik, és több fordításokat készített anyanyelvén az elsőre nézve, ki két hónappal érkeztem előtt, Petropavlovszkba, hová hivatala vezette, vitte által lakását, megcsaltak reményeim. Ő egy osztják grammatikát nem bír, és ily munkán, melyet igen nehezellett, nem is dolgozott. Lexikonának megszerezhetését nagyérdemű püspöke ajánlotta oly módon, hogy felszólítana levele által ennek egy másolatát nekem íratni és megküldeni, minthogy azonban e szótár, úgy mint szerzője osztják tudománya, itt egy igen rossz hitelben áll, és egy rossz munkát bírni hamarabb káros, mintsem hasznos, kegyes ajánlatáért a püspöknek köszönetemet mondtam. – A remény vogul énekeimet osztják énekeivel, melyeknek, hogy egy gyűjteményével bír, ugyan jártatta hírét, hasonlíthatni – hasonlóan megcsalt, minthogy mint közeli ismerősei bizonyossá tettek, ő soha egy osztják hanggal nem bírt. – Satigin úrban, ki vogul fordításaival megajándékozott, egy igen derék tisztes fiatalembert találtam; minthogy azonban hosszas távolléte után születőhelyétől anyanyelvét felejteni kezdte, és azt már nem könnyen beszéli, egyéb tekintetekben kevés felvilágosításokat nyerhettem tőle.

Tobolszkból az Irtis folyamán lefelé, Gyemjanszkban, és innét a Kondára szállván, Bolcsarovszkoje egyházas faluban a Handa nép (osztják) közt járván és lakván, két napig foglalatoskodtam nagy érdekű nyelvével, mely vogul testvérnyelvére, és főképp ennek belső szabályaira meglepően nyújtva minden lépten világait. – A Kondán felfelé tovább vogulok laknak; utamat köztük egész Saimig folytatván innét a Pelim vizére jöttem ki, melynek, valamint a Vagil vize lakosaival is megismerkedvén, végre Pelim helységében, hová e hó 11-én egy nyugalmasabb foglalkozásra tértem be, ütöttem fel lakomat.

Bővebb tudósításaimat ezen útról, valamint Vszevolodszkojéban tett tanulmányaimról meg fog engedni, Tekintetes Úr, ha most, midőn lelkemet más gondolatok bántják, és elmém nem hajlik ily közlésekre – egy más időre halasztom.

Célja e levelemnek, Tekintetes Úr, azon kérés, tudósítana: mi oka ezen megfoghatatlan hallgatásának és segéde halasztásának hazámnak. – Hat hónapja járok egy utat, melyet mint gondolom, az ő megbízásából kezdtem meg; és nincs egy irat, nincs egy hang, mely ez iránti határozatait és céljait, valamint ez iránti hatalmazásaimat velem tudatná – annál kevesebbet, hogy tudnám, melyek azon költségek és mikor kell ezeket kézhez kapnom, melyek ez útra vannak szánva, és melyeknek megfelelően kell kiadásaimat és hatóságom körét szabnom. – Mit várjak, Tekintetes Úr! Mit reméljek? Gondolja meg ezen helyzetet! – Kinn állni egy végtelen pusztán, nagy feladatokkal kiruházva! És megfosztva látni magát a szükséges hatási erőtől! Sőt még önnön személye biztosságát is vesztesítve. – Azon pénz maradéka, melyet az udvar kegyéből február 15-én (orosz stílus 3-án) kaptam kezeimhez, és melynek egy része Pétervárott az uráli utamra felvett sommának lefizetésére fordítatott, visszautazásomra Pétervárra, és még kevesebbet hazámba nem elegendő; előrehaladnom hasonlóan csekély és kétséges, midőn nem tudom hova segédre bízni; és egy helyen ülnöm hasonlóan nem enged a szükséges progresszió munkámban. – Tanítson kérem, ezen dolgoknak helyes magyarázatát találni. Én holnap kényszerítve látom magamat helyzetem biztosítására Pétervárra írnom, és itt keresni ismét segédet; azonban, Tekintetes Úr! Ha szegény is hazánk, tehát mégis gazdagabb ő nálamnál; és egy méltatlan tett maradna, ha nem tekintvén a munkát és az ezer fáradságokat, melyek talán egyetlen foglalatja, vagy akarnám mondani, egyetlen fájdalmas éke több esztendőimnek, még az adósság súlya is reám aggattatnék.

Ha az Akadémia, kinek azon tiszteletért, mellyel tagjai száma közé felvenni kegyeskedett, legnagyobb köszönetemet mondom, neheztelne, hogy vszevolodszkojei tanulmányaimról semmi bővebbi tudósításokat nem adtam neki, tehát kérem azt megjegyezni, hogy egy oly kellemetlen helyzetben, mint az enyém volt Vszevolodszkojéban, az ereimben nem állott.

Magamat kegyes pártolásába ajánlván maradok Tekintetes Titoknok Úrnak

legalázatosabb szolgája

Reguly Antal