Vszevolodo-Blagodatszkoje, 1843. december 22.

Vettem 1844. február 19.

Tekintetes Titoknok Úr!

Nyolc napja, hogy rendeltetésem helyén – az Urálon vagyok; – és három nap óta két vogullal, két tisztes öreggel töltöm «in otio litterario» időmet! Egyoldalúak, kik a népek természeti állapotát nem értik, és kik a külső idegen formákról ítélve, csak azon ítélettel bírnak, melyet előítéletek nekik adnak, e népről. Tekintetes Úr, egy rossz képet adtak és bennünk rossz képzeleteket indítottak; reám nézve e két öreg egy ellenkező és igen jó benyomást tett, és reménylem, ha mi egy magasabb álláspontot veszünk, mely egy jobb műveltségnek és kifejlettebb emberi fogatoknak felelhet meg, mi egy népet fogunk látni, melyben nemcsak semmi megvetőt nem találni, hanem ellenben sok szép nyilatkozásai egy eredeti természeti életnek tűnnek elébünk. – E két öreg az itteni igazgatóság rendeletére, mely Borovkov szenátor úrtól, e jószág kurátorától felszólítatott mindenképp segítségemre lenni, hozatott ide a Lozva vizéről, hová (50 verszt innét), még megérkeztem napján (15-én) egy posta küldetett utánuk; és 19-én este volt szerencsém, bennük az első eredeti vogulokat utazásomban látni és velük az egész estét tölteni. – Karakterükre nézve ők nyíltak és könnyebbek és élénkebbek a többi finneknél, ők a beszédben gyorsak, hamar értenek és hamar felelnek; testalkotásra nézve nem egyformák; az egyik – Jurkina nevezetű és 79 éves – erős és magas növésű és hosszúkás képű, a másik – Baktyijár nevű és 60 éves – rövidebb és finn alakú, mind a kettő azonban még könnyű és mozgékony és esztendeje terhét könnyen viseli; színre feketék, mint bizonyságuk szerint minden vogul (mint mondják, csak egy szőke van köztük). – Jurkina, kinek fejéről tegnap egy gipszlenyomatot vettem, ma visszaútnak indult, mivel háztartása nem enged egy hosszabb távollétet, Baktyijár azonban, ki minden köteléktől szabadon áll a világon, nálam marad és tanítóm lészen.

A vogul, Tekintetes Úr, egy igen kis számra olvadt népség, mely közel van egészen a világból kimúlni. A statisztikai tabellák mutatnak ugyan vogult több számban a Szoszván, Lobván, Ljalján stb. ezek azonban csak vogulok «per traditonem», mivel voguloktól származnak és vogul módra még jaszakot fizetnek, a valóságban azonban tiszta oroszok és vogul nyelvet nemcsak hogy nem beszélik, hanem sokan közülük még soha nem is hallották, – mint ezt az első vogultól, kinek házánál (a Ljalja vizén) tartottam meg szánomat, és nem kevés várakozással nyitottam meg ajtaját, hallottam. Valódi vogul még csak a Lozva és Pelim vizén találtatik: az elsőn – a tobolszki határig – talán 90 férfilélek, mely hasonlóan azonban beszél már oroszul, és él és öltözik e módra; a Pelimen, mint mondatik, számosabban találtatnak és eredeti ebben a Pelimtől keletnek vagy a Lozvától északnak a felső Szoszva felé vogulnak nincs híre már, és csupa osztják lakik. – Nemzeti neve a vogulnak Man_gszi (n nazális hang) vagy Man_gszi hum (manysi férfi), melyet az osztjákkal közösen visel.

Ami geográfiáját e két nép lakhelyeinek illeti, nagy érdekű az, hogy ők nyelvükön egy helység vagy folyó nevét se ismerik, melyeket mi geográfiai kártyáinkba foglalunk, hanem mind tulajdon neveikkel nevezik, mint p.o. Lozva «Lusszm», a két Szoszva «Tȃit» (a felső Szoszva, mely egyszersmind «Jugra» és a rajta élő osztjákot «Jugrintzi» neveztetik – náluk «vai Tait» azaz vajas vagy zsíros «Tait» a bő halászatáról), a Vogulka «Vuolja», Pecsora «Pésser», Visera «pä^zser», Ob «Assz» stb. Ezen neveket, azt mondják, a vidéki utasok, mint a «Szá^renok» (zürjének és oroszok, kik itt gyakran járnak, adták, és ezt úgy is kell hinni, ha ezen vidéki neveket csak a felső északi tájakban találnak, hogy ha azonban az egész föld, mely azelőtt a voguloktól lakatott, az Iszety és Usza vizéig, csak ily hasonló nevezeteket mutat fel, melyek mind tiszta permi nevek és mostani lakhelyeiben a permieknek nagyobbrészt előjutnak, és ugyanezen nyelvből tisztán magyarázathatnak (így p.o. az Ob vize, – egy hasonló nevű folyó találtatik mostani lakhelyeiben a permieknek, és nyelvükön egy mezős, rétes folyót tesz – a helység «Obdor» (Ob-táj), hasonlóan Perm, mintegy ők permiek Szolikamszkot ma is «Soldor» (só-táj) nevezik, így Jeromkar, melyen Verhoturje építtetett, hasonlóan Perm) – és több tulajdon vogul nevezetek is emezekből rontottakból látszanak – akkor e dolognak egy mélyebb okának kell lenni, és a vogul nép itten nem eredeti, hanem csak bevándorlott vidéki népnek tetszik; ekkor nyer egyszersmind több biztosságot és világot azon Messerschmidt tradíciója, melyet ő az osztjákoknál hallott, és mely szerint az ő földjükön azelőtt egy művelt nép lakott, mely városokban élt stb. és ők (az osztjákok) délnyugati részekből jöttek ide. Ezen délnyugati részek azonban csak a baskírok földje lehet, melybe tehát a vogul és osztják, azaz a Man_gszi nép előbb lakott, és melybe ő a baskírral egy nemzetett tett, míg ez később el nem tatárosodott; mert hogy a baskír nem eredeti tatár, hanem bizonyosan finn nemzet volt, azt nyelve és fejalkotása igen nyilván mutatja.

Nyelve a vogulnak sok ismerőst mutat, és reménylem, hogy rövid idő alatt mestere lehetek neki; a kimondásban és az akcentusban nagy könnyűséget érzek, és kiejtésem nem ritka dicséretet aratott már náluk; bír azonban több tulajdonossággal is hangjaiban, és főképp orrhangokban gazdag; formákra nézve szegényebbnek látszik. – Éneket Baktyijár többeket tud, egyet egy kondai hercegről, mely tovább egy óránál tart; az osztjákok azonban és a vogulok a Pelimen gazdagabbak ezeknél, mivel a lozvaiak itt már többnyire orosz énekeket énekelnek. Instrumentumuk kettő vagyon, az egyik «Tarnapoi», álló húrral, egy kis hárfa formájában, a másik «Sangur», fekvő húrral és hosszú alakú. Melódiára nézve énekeik hasonlítanak a cseremisz és votják énekekhez, és úgy látszik, hogy lehetősége lesz néhányat nótákba hozni.

Utazásomról Kazanyból idáig, és alatti munkálataimról, Tekintetes Úr, így adhatok rövideden számot: Kazanyból Permig (580 verszt) 10 napot töltöttem. Utam Malmizs városáig egy szép művelt földön, mely tatároktól lakatik, vezetett; itt a nagy fáradalmak következésében, melyekkel utam Moszkvából volt összekötve, 3 napot feküdnöm kellett; innét a vjatkai megyén keresztül a permi határig votjákok közt utaztam. Papjaik közül kettőt, kik e nyelvhez értenek, látogattam meg, egyik a gyebjoszi plébániában, egy művelt ember, ki egy votják grammatikát írt, és ki számomra egy votják lexikont néhány ezer szóból visszajöttemig, összeállítani ígért, a másik Szjumsziban lakik, és a Máté Evangéliumát fordította nemrég votják nyelvre. Dialektusa, mint ők mondják, a votjáknak kettő vagyon, az egyik az északi vagy glazovi, a másik a déli vagy a szarapuli, mely a tatárhoz hajlik, vagy inkább csak vele egy keveset kevert; ezen déliek egyszersmind komplexiójukra, mely fekete, az északiaktól távoznak, és azon ellentettet mutatják, melyet előbb a cseremiszeknél találtam, és most a vogulnál is látok, kinek északi testvére, az osztják, éppen oly általános szőke hajú, mint ő fekete, oka ennek mindenesetre a vegyület idegen vérrel. Reménylem, hogy ezen lexikai munkán kívül még más instrukciókra is, melyeket, a két pap elfogadott, kapok visszajöttemig feleletet. A permi határnál megszűnnek a votjákok, és a baskírok kezdődnek, kik itt, mint a tatárok, teljes helyen lakó (nem nomád) nép, és vándorló életüket a nyáron odahagyták. Azelőtt itt a permiek határoltak velük, most azonban, minthogy eloroszosodtak, csak orosz találtatik. – Perm városában egy hetet múlattam, mely alatt főképp e megye geográfiájával iparkodtam megismerkedni; a gubernátor, kinek itt nagy szívességével éltem és kinek házában volt lakásom, e tárgyban sokat segített: parancsára, egy katalógusa íratott számomra megyéje minden helyneveinek, és megyéjének kisebb hivatalai felszólítattak helységnevei mellett megjegyezni, hogy mily népből állnak lakosai, mely szerint egy etnográfiai kártyája e megyének lesz lehetséges. Elutazásomkor még egy szép nagy kártyájával megyéjének ajándékozott meg, és egy kozákot rendelt úti kíséretemre, minthogy eddig egyedül és magam jártam. – Permből Szolikamszknak vettem utamat. Uszoljéba, a híres sztroganovi sófőzésekbe utaztattam, és az ottani igazgatónál, Volegov úrnál négy napot töltöttem. Tőle egy permi lexikont, mely 4000 szót foglal magában, bírok ajándékul, nála készítettem egy etnográfiai kártyáját a permieknek, amennyire ők a permi megyében laknak, és históriájára e tájaknak is sok adatokat kaptam ott, Szolikamszkban egy protopópát, ki a permiek közt sokat élt és egy grammatikát is írt e nyelvből, kívántam meglátogatni, nem találtam azonban a városban; némely instrukciókat tehát fiának, ki hasonlóan pap, hátrahagyván, tovább folytattam utamat az Urálra, melyet két nap után elértem, és december 4-én meghaladtam. – Verhoturjéban, mely egy vogul vár romjaira épült ott, és melynek igazgatósága alá tartoztak ezen egész uráli táj voguljai, és mely egy archívummal bír, több adatokat reménylettem a vogulok históriájára, az ő régi számukról, az ő kitolatásukról lakhelyeikből, keresztelésükről stb. kapni; a rend azonban itt hibázik, és csak a biztosítással e kérdésekre feleletekkel visszajöttemkor kapni, indultam innét Bogoszlovszk felé, hol a hegyi igazgatónál, Protaszov úrnál, ki több évig volt feje azon észak-uráli expedíciónak, mely az aranyhomok vizsgálatára 1829-től majd esztendőnként tartatott, igen szép kártyákat láttam az expedícióról, mely egész a Szertán vizéig, a Szinjának egy mellékfolyójáig vitetett. Számomra egy kópiája készítetett e kártyáknak. Itt egyszersmind két vogul craniumot, melyet az expedíció hozott magával, kaptam. A protopópával, ki püspökétől, kinek Permben tettem tiszteletemet, egy igazítást kapott, engem a vogulokhoz, kiket 35 esztendő óta ismer, kísérni, végre Bogoszlovszkból 15-én reggel, itt Vszevolodszkojéba utazásom célját elértem. A szükség nyugodalom után feloldatta velem e jó öreget hivatalától, engem a Lozváig a vogulokhoz kísérni, és így ő visszatért, és én ez utat, melyet nagyobb haszonnal tehetek magam, mint egy papnak, kitől mint pogány szokásaik büntetőjétől félnek, társaságában, egy későbbi időre hagytam. Az itteni Igazgatóság, mint Tekintetes Úr látta, ezen utazást most feleslegessé is tette, és csak később, ha egyszer vogul tudományom azon állásba hoz, ezen útból egy nagyobb hasznot kapni, fogom ez utat csinálni.

Ezek voltak, Tekintetes Úr! iparkodásaim, és ezek sikereim; mennyire időm és ereim engedik, én semmit se hagytam el figyelem nélkül, és iparkodtam minden tárgynak maga kezdetét és alapját megvetni; hazám segítségén függ most, hogy valamit végezhessek és resultatumokat lássunk. Azon irat után ítélve, Tekintetes Úr, mely irántam az Állami Kancelláriából Követségünkhöz érkezett, és azon kedvező felelet után, melyet követünk, méltóztatott erre adni, én biztosan hittem, hogy még én az Urálra érkezek, egyszersmind levelek hazámból is ide érnek, a dolog azonban nincs úgy, és aggódás akart többször meglepni, hogy nem merészeltem e többet, mintsem kellett volna – egész gazdagságom, Tekintetes Úr, 38 rubelbankóban áll – törekedem azonban megnyugodni, és bízok egy császári szóban, mely segítségét ígéri, és reménylem, hogy az Akadémiának is lesz módja ígéretét teljesíteni, minthogy mind szükségeimről, mind egzisztenciámra, mind egyéb céljaimra ez itteni igazgatóság gondoskodik, kiadásaim itt igen csekélyek, és addig, míg a vogul nyelvben annyi előmenetelt teszek, hogy némely kirándulások szükségesek lesznek, segítség érkezhetik.

Vszevolodo-Blagodatszkoje vagy rövidebben Vszevolodszkoje – ezen nevű famíliának jószága az orosz településnek az Urálon – utolsó pontja, Verchoturjétól 240 versztnyi távolságban az Északnak; fekszik a Szoszva és Ivgyel vizei közt egy vad és nagyszerű természetben; nyugatról az Urál havasaitól, keletről a táj azon hajlásától határozva, melytől ez a toboli nagy térség felé kezd vonulni és ellapulni.

Mikor lehet szerencsém Tekintetes Úrtól egy levelet kapnom! és mikor az Akadémiájának akaratáról és kívánatairól tudósíttatni! Én Tek. Úr! érzem teljes mértékében feladatom értékét és tárgyam fontosságát! és nincs munka, melyet Ő szükségesnek talál, melytől félnék, és melynek kivitelére ne volnék kész. – Hazánkban ezen új nyelvészeti tudomány még eddig kevés figyelmet gerjesztett, ez azonban! Mely szenvedő időkorunknak balzsamát fogja nyújtani, melyből egy új műveltségi epocha fog előttünk felkelni – milyet a história még nem ismert; – és melyben először fogjuk az emberiséget látni azon teljes kifejlődését elérni, mely ennek legmagasabb céljainak megfelelhet.

Az Akadémia pártfogását kérvén, ajánlom magamat Tekintetes Úrnak szívességébe, és vagyok a legkitűnőbb tisztelettel,

Tekintetes Úrnak

alázatos szolgája

Reguly Antal