Mélyen tisztelt Apát Úr!

Végre érzek annyi nyugalmat és erőt, hogy írhassak néhány sort. Ezeket mindenekelőtt Önhöz, Kegyelmedhez intézem, mivel már nem egyszer nyugtalanított, hogy – a gyengeségem következtében – kénytelen voltam Kegyelmedet hosszú időre tudósítás nélkül hagyni.

Mostanáig állandóan küzdöttem az erőtlenséggel és a személyem gyengeségével szemben. És az erőim tényleges, érzékelhető gyarapodásáról csupán mintegy tíz napja beszélhetek. Úgy tűnik, fizikailag már semmi nem hibádzik nálam, erős vagyok, egészséges étvágyam van, jól nézek ki, és mellesleg derűs és elégedett vagyok, csak szellemileg érzem magam még gyengének, mivel minden munka, amely oly állhatatos gondolkodást igényel, beteggé tesz engem. De remélem, hogy ez talán hamarosan kiegyenlítődik majd, mert az elmúlt napokban már igen sokat lapozgattam Hegel filozófiai munkáit (azzal a céllal, hogy megismerjem ezeket), anélkül, hogy ez nagyon kimerített volna.

Eme jelentős jobbulást közvetlenül most a homeopata Dr. Reisignek kell megköszönnöm, akinek a segítségéért könyörögtem, amikor itt a városban való négyhetes tartózkodást követően, ahelyett hogy javult volna, rosszabbodott az állapotom. Ő adott nekem orvosságot az altesti idegek vagy a ganglionrendszer – ahogyan ő fejezte ki – zavarai ellen, és ez az orvosság öt nap alatt egészen más embert csinált belőlem. Azóta elkezdtem eljárni és ismeretségeket kötni – a korábbi négy hét alatt egyetlenegy látogatást sem tettem – és fokozatosan megszokni magamat az idegenek körében, úgyhogy a tartózkodás most már valamennyire kellemes lesz a számomra. Már több akadémikust és professzort ismerek, és egy gräfenbergi ismerős, báró Brockhausen generális révén már némi ismertséget is szereztem a társasági életben. A követünk, Trauttmansdorff gróf, akihez volt egy ajánlólevelem Széchenyi[1] gróftól, és akit néhányszor meglátogattam, ugyancsak igen nagy barátsággal volt irántam.

Talán néhány héten belül leszek annyira szerencsés, hogy jelenthetem Kegyelmednek, hogy elkezdtem a munkáimat, és hogy hároméves szakadatlan betegeskedést követően végre megint erős és egészséges emberré váltam.

A legbensőbb kívánságaimat a közelgő újesztendőre, itt mellékelve, van szerencsém Önhöz, mélyen tisztelt Apát úr

leghívebb és leghálásabb szolgája, Reguly Antal

Berlin, 1847. december 28-án

[1] Minden bizonnyal itt gróf Széchenyi Istvánról (1791–1860) van szó.