Pest, 1854. december 13-án

Nagyságos Kisasszony!

Az orvosok mondják: meg kell feledkeznünk az állapotunkról. A követésük képzelt beteggé tesz. Nem tesznek különbséget és részben a saját, részben más gyengeségét tartják szem előtt. Zűrzavaros egyensúlyi állapotokban nincsenek illetékesebb orvosok, mint mi magunk. Csak az irányt és a célt kell ismernünk. Bizonyára sok túlzottan elfogult vagy szellemileg túlságosan megragadott vagy túl kevéssé gyakorlott van, amelyek kivételt képeznek; azonban Ön nem ezekhez tartozik. Amennyiben a fent említett diéta szerint élt, akkor Ön képzelni sem merte, hogy a betegsége felismerővé és segítővé váljon. Ez itt nem a betegség atomjainak felismerésétől: csak az élet fő feleinek mérlegétől függ. De ezek az érzésünkben rejlenek. Az egyensúlynak egy túl helyes foka érzékeli; jól teszi. Ehhez kell magunkat tartani. Az érzésnek van mérlege, és a tapasztalatunk megmondja: melyek a nehezítő, melyek a könnyítő súlyok. A szellemnek meg kell figyelnie a tapasztalatgyűjtést. Ez azonban ehelyett világgá megy. Természetesen. Meggyőződése, hogy csak az orvos tud segíteni. Tehát értelmesen vesz egy könyvet vagy más pihenést keres. A kezelés a betekintést követi. Ezt gondoltam.

Az érzésének és szellemének elválasztottsága túl nagy, ezért nem tud Ön visszatérni a megszokottságba. A belső és külső tapasztalatok révén megváltozott. A gondolkodása gazdagabb és világosabb. Az élet értékei sokrétűen módosultak, részben süllyedtek és részben emelkedtek. Rajta keresztül a súllyal bíró tartalmának felismerését nyugalomba hozhatja. Enélkül is ezzé válhat a sötét, mélázó érzésében. Amit azonban az Ön szívében meghatónak érzett; Rómában vagy egyébként a világban megtisztelőt látva, amelynek hatásait nem tudja kitörölni a lelkéből. A felismerésben látva vagy az érzésben sejtve él-e Ön, a szempont a máról többé nem lehet a jövőbelieké. A magasabb lelki tartalmak egyszerűsége szerint, de nem a megszokott élet együgyűsége szerint mehet az Ön iránya. Feltéve, amikor ilyet Ön nem akart, nincs Önnek: csak hogy Ön mégis a létben és az elhatározásban a világosságot nem bontja ki eléggé. Hagyja magát a napok által hordozni, és belenyugvással el akarja fogadni, amit azok hoznak. Ez túl passzív ahhoz, hogy boldog legyen. A napokat nem tudjuk megteremteni, azonban a tartalmukat részben kimérhetjük. Akkor boldogságot is teremtünk magunknak.

A múltkor csak fel akartam kelteni a figyelmét a világ álmosító hatásaival szemben. Az Ön szelleme sokat megtudott: ekképpen a kedélye és a szíve. Ezt egy egész boldogító egységhez vezető tartalmával kívánja egyesíteni, ezáltal teljesen, amilyen a hajdani egysége volt, így tudja ezt. A tartalmak az időtartammal kölcsönösen cserélődnek és mindkét szellemtől és szívtől a mélységébe mint az élet megmaradói vannak bevonva. Ez egy egység lesz: mégis többet vesz a fejletlen és ezért a hajdani szokásos. Ez közel van Önhöz, Nagyságos Kisasszony, a megállapodáshoz ez a mű. Az Ön energiával teli, tiszta természete ebben az esetben minden tökéletlenséget magától fog megmutatni. Ami az Ön fejlődésének folyamatában rejlik, azt egészen magában fogja foglalni. Ehhez kezd Ön hozzá. Ez a világosságom teljes tartalma, és minél hamarabb cselekszik. Minapi szavak. A szokásos életcélok ezzel nincsenek kizárva. A szív bölcsessége díszíti a házi tűzhelyt.  A lélek összeszedettsége és tisztasága, a rendezettség mindenütt megőrzi a magasabb származását. Az érzés finomsága, a szép dolog magasabb értelme egyenletes tündöklést kölcsönöz minden állásnak, ahová a hivatás minket helyezett. És ezt gondolom csupán. A ragaszkodás rendíthetetlenül legyőzte ezt, a lét és ennek iránya megismernek, és csak ugyanennek alapján engedik tovább történni, és amellett még erővel minden zavarót félretesznek. Mi a mi rendeltetésünk? A külsőségektől eltekintve. Minden mozzanatot magunkban az öntudat és az erkölcsi megelégedettség összes készletével élvezni. Mivel azonban minden végbemenő, ennek legközelebbi okozója annyira virágzik és gyümölcsözik ebben, ami amabban csírázik. Ez az el nem tolható, kényszerítő rendje a jónak. Szigorúsággal és kitartással cselekednek minden pillanatban, ami magasabb foglalkozást és betekintést követel: és az élet hullámzik tovább felemelő lelkesedésben és hangban.