Pest, 1850. október 20-án

Kedves Barátom!

Egy hosszabb idővel ezelőtt von Schiefner asszony Balogh asszonyhoz írt levelén keresztül már kaptam egy üdvözletet Tőletek, és újabban egy Bártfay asszonyhoz szóló második levél révén megint. Fogadjátok köszönetemet ezért a barátságos előzékenységért. Ez bizonyíték a számomra, hogy az régiek ellenében még velem vagytok, és nem egyszerűen rólam ítélkeztetek, hanem a körülményeket, melyek között esetleg élhettem, vettétek számításba. Nem egyszer már azt gondoltam, hogy régen rányomtátok a hálátlanság pecsétjét az emlékezetemre, és végtelenül örülök, hogy ez nem így történt. Még ha, istenemre, magam egyetlen rezdülésben, ez nem is voltam soha; azonban meg kell vallanom, hogy a rátok való emlékezés (jóllehet ez mindig az életem legszebbjeinek fog számítani), miután ezekhez sajnos olyan fájdalmasak is keverednek, mialatt a folytonos, szakadatlan szenvedést és a velük egyesült kedélybeli felindultságokat kerülnöm kellett, mivel ezeket a lelkem nem tudta elviselni. Mivel az utóbbi időben a lelki erőm kissé emelkedett, és ezzel a kedélyállapotom áthangoltsága is végbement, ezért szeretném a veletek való korábbi kapcsolatot ismét összefűzni, és remélem, hogy Ti ugyanezzel a barátsággal viszonyultok hozzám.