Pest, 1850. október 15-én

Abban az esetben, ha az idő elfeledtette a sértettséget, amelyet neki okoztam. 1200 12 2 120 100

Kedves, jó Barátom!

Egy hosszabb idővel ezelőtt von Schiefner asszony Balogh asszonyhoz írt levelén keresztül már kaptam egy üdvözletet Tőletek, és újabban egy Bártfay asszonyhoz szóló második levél révén megint. Fogadjátok köszönetemet ezért a barátságos előzékenységért. Ez egy bizonyíték számomra, hogy Ti még a régiek vagytok, és nem egyszerűen felőlem kételkedtetek, hanem a körülményeket, amelyek között esetleg élek, vettétek számításba, és még nem fogalmaztatok meg rólam rossz véleményt. Már nem egyszer az volt a gondolatom, hogy régen rányomtátok a hálátlanság pecsétjét az emlékezetemre, és örülök, hogy ez nem esett meg. Lehsenben, ahol a tavalyi év májusáig időztem, annyira tönkrementem, hogy még a levelezésemet… és, Istenemre, nem vagyok,  de meg kell vallanom, hogy az emlékezés, a barátságotok emlékei az életem legszebbjei között vannak, de sajnos a legfájdalmasabbak között is, és így nem tudtam az unalmas és nehéz fájdalmakat kerülni, ami a lelkemet túl érzékenyen érintette. Írtam, ezáltal csak a folytonos betegségem volt ebben vétkes, minden mélyebb nyugtalanság lehetetlenné tette számomra, és én éppen nálatok, éppúgy a barátságosaknak, mint a nehezeknek, oly sok emlék, és mindkettőt érinteni, a meghitt kedélyállapotomat annyira ellehetetlenítette, hogy minden emléket kellett, a szüleimmel az orvosnak kellett vezetnie; május elején érkeztem haza, majdnem egyszerre az oroszokkal, és a szüleimnél éltem, vidéken Pozsony közelében, szeptember végéig. Végül innét Pestre, ahol március kezdete óta, mint az Egyetemi Könyvtár első őre, működöm. Nyomorúságosan érkeztem meg a szüleimhez, és nyomorúságosan az ide való érkezésemkor is, és az egyidejűleg feladott vízikúra végül javulást hozott az állapotomba, testileg fokozatosan kezdtem magam kipihenni, és nyár óta szellemileg is, és akkor május hónapban még nem ritkán egy idegi fagyosságon estem át, amikor csak bármit elkezdtem olvasni, így vagyok most idáig; ma olyan hangulatban vagyok, hogy tudok Északra és rátok gondolni, anélkül, hogy emlékké váljon, és akartam Neked írni legalább néhány sort – az első kísérletet, hogy Északkal ismét kapcsolatot teremtsek – és ha ez talán nem esik nehezedre, a barátságot ismét megújítani, amely nekem annál értékesebb, minél tovább kellett azt nélkülöznöm.

Üdvözlök minden barátot, és mindenkit, akik egykor segítettek nekem és a részvétükkel megajándékoztak. Frähnnek, Bollensennek, Löevének stb., ha gondolod, Köppennek és Baernek is. Habár őrá még legalább tudok gondolni, talán ő nem olyan szívósnak és betegesnek érzi magát, mint én, jóllehet az évek úgy múltak el, még olyan élénk benyomásokat keltenek bennem, mintha tegnap éreztem volna ezeket. Kérlek, írjál az egészségi állapotáról és a családjáról.