Csákány, 1849. július 20-én

Tisztelt Kapitány Úr!

A Freiwaldauból való elutazásom óta semmit nem hallott felőlem, mivel egyfolytában szenvedtem és jómagam most még a vízkúrát használom. Az állapotom az elutazásomat követően – amelyet ugyan később nem ritkán sajnáltam, egy badarság volt, amiért megbűnhődtem – a legnyomorúságosabb és legszánalmasabb volt, amit el tud képzelni. Emlékezni fog rá, hogy amikor elutaztam, éppen csak hogy befejeztem a kúrám elejét. Az egész természetem forrongásban volt, a betegségokozó anyagok egész tengere szabadult fel, és hullámzott bennem, éppenséggel eljutottam arra a pontra, ahol leginkább a víz erősítő hatására van szüksége az embernek, és ekkor a tanulmányaim iránti vakbuzgóság elszakított engem. Habár mondtam magamnak, enyhén és óvatosan folytatom majd a kúrát, azonban a kúrának azon stádiumában, amelyben voltam, ez egy enyhe kúra volt, nem volt kúra, és ezért is kellett már 6 hét után teljesen feladnom. Mivel a víz legkisebb érintése elborzasztott engem, és a bőröm a korábbi irritáció következtében (vagy jobban mondva – a túl enyhe kúra következtében, amely nem nyújtotta azt, hogy a szükséges váladékozás teljes mértékben végbemenjen, és ezért a visszamaradt és a bőrben felhalmozódó anyag megbetegített) annyira érzékennyé vált, hogy személyemnek ártott a hideg, és mivel a hideg levegő leglágyabb érintése reumát okozott nekem, ezért december hónapban heteken keresztül nem mehettem ki. Olybá tűnt, hogy a vízkúra révén cseberből vederbe kerültem, és nem egyszer gondoltam arra, hogy csomagolok és visszatérek Gräfenbergbe. De az ígéret, amelyet Pesten Toldynak és Császárnak tettem, hogy tavaszig küldök nekik egy munkát, mindig újra elriasztott engem egy hosszantartó vízkúrától. Ezért a homeopátiához fordultam. Alkalmaztam, és ebből következően «nux vomica»-t kaptam, és jóllehet a kezdet nagyon jó volt, és néhány nap után már egy egészen új életet éreztem magamban, két hónap múlva mégis abbahagytam, mivel eme kúra szellemisége ugyebár megegyezik az alleopátiával, és ezért szemben áll a vízkúrával. Az állapotom most egyre rosszabbodott, a vízkúrához való visszatérés szükségessége most még inkább érezhetővé vált. Miután néhány hétig kétségekkel telve és tanácstalanságban voltam, elhagytam Berlint és április 14-én megérkeztem a lehseni vízgyógyászati intézetbe, ahonnét idén május elején tértem vissza a szüleimhez. Ha Freiwaldauban maradtam volna, talán már egészséges volnék, aztán egy hathónapos szünet mindig egy visszalépést jelent (noha szeptember végétől március elejéig, 5 hónapon át, szüntelenül fekélyes krízisben voltam); a Priessnitz-kúrától a Rausse-módszerhez vezető átmenet is időveszteséggel van összekötve, mivel ez a két metódus olyannyira szemben áll egymással, hogy az előbbitől az utóbbiig tartó átmenettel a természetünk egész áthangolódásának végbe kell mennie, amely időt kíván. Lehetséges tehát, hogy már egészséges volnék, valójában viszont ez még nem így van, és idehaza oly rendszeresen használom tovább a kúrát, mintha egy vízgyógyászati intézetben volnék, és szerencsésnek értékelem majd magam, ha csak október végén teljesen egészségesen Pestre mehetek és ott a hivatali tisztségemet, mint könyvtáros, elfoglalhatom. Könnyen el fogja nekem hinni, gyakran tettem szemrehányásokat a Freiwaldauból való elutazásom miatt. Meg kell vallanom – hogy az itt csaknem elejtett fonalat még egyszer felvegyem – a sok szenvedés dacára ez mégis igen sok eredménnyel hatott rám és szüntelenül kríziseim voltak;

[Utólagos kiegészítésként közbevetett sorok] és az egyre rosszabbnak tűnő állapotom dacára, belül mégis egy belső törekvésből növekvő haladást tapasztaltam, és tehát aztán még Gräfenbergben sem éltem így, ilyen ingadozó meggyőződéssel, amely hullámzott és legyengített, egy kétséggel teli érzés, hogy ez a szüntelen kényszer, amelyet ott magamnak okoztam, valóban előnyre vezetett-e és ezért végül mégis Lehsenbe mentem. Azóta mindkét eljárásról gyakran gondolkodtam, és összehasonlítottam ezeket, a kezelésem hosszú időtartama közepette, a gräfenbergi kúra felé hajlott a véleményem, azonban ha a későbbi tapasztalatom nyomán végül meg kell mondanom Önnek, melyik mellett döntsek és melyik az, amelyiket általában, éppúgy speciálisan, előnyben részesítek, akkor az a Rausse-féle gyógymód. A gräfenbergi kúrának csak egy módszere van a kezelésre, és mindig megmarad egy bizonyos hőfoknál, hogy a beteg így vagy úgy szenved, a Rausse-féle kúrának a gräfenbergi mellett van még egy másik oldala is, bizonyára egy szigorú kezelésben is, ahol egy erősebb, még meg nem hajlott testhez vezet, és lehetővé tesz egy olyat is, a fürdésnél jégtakaró van stb. de ahol a fürdési eszközök mások, egy legyengült, *[1] test van, az a kezelésével egészen szemben áll, és itt jön a módozat, mely még figyelembe veszi a gräfenbergi kúrát.

→ krízisek, amelyek gyorsabban célra vezettek volna, mint azok, amelyekben aztán Lehsenben egy éven át szüntelenül részem volt, és mégis meg kell valljam Önnek, tisztelt Kapitány úr, hogy jobban szeretem a víznek a Rausse-féle alkalmazását és általában, ahogy sajátosságban, ezt szeretném előnyben részesíteni, mivel ennek mindig megvan a mértéke, és minden tekintetben működik, és ott, ahol ezek nem szükségesek, és egy erősebb test kezeléséhez vezet hozzá, ahogyan ezt az erős gräfenbergi kezelés is alkalmazza, és lehetővé teszi a fürdést, hogy az ne árthasson olyan kádban, amelynek jégtakarója éppen csak fel lett törve. A Priessnitz-féle kúra hatásai oly erőszakosak voltak, oly hirtelen és előkészületlenül lettek előhozva, hogy aligha nevezhetők organikusnak, olyan erővel ragadta meg a beteg testet, és azzal oly nagy mértékben szemben állt, hogy a benne lakozó ártalmas elemeket meglepte, hogy általa a bőr inkább szétszórttá semmint elválasztottá vált, és a célját követve olyan erőráfordítással járt, hogy a beteget időnként elragadta a kétség, hogy ilyen erőfeszítésekben nem fog-e kimúlni. Az ilyen erőfeszítések eredményei általában kívánatosak és szerencsések, de ki ad nekünk biztosítékot, hogy eme elhamarkodott hatások révén, amelyek még organikusan nem elegendőképpen voltak előkészítve, nem leszünk-e kitéve a legveszélyesebb gyulladásoknak és kríziseknek, amelyek nagyobb bajokhoz vezethetnek, mint amik jelenleg vannak nekünk; vagy hogy ezek következményeként pangások lépnek fel, amelyek csak hosszabb idő múlva és sok fájdalommal múlnak el, és amelyeket ugyanazon idő alatt lassabban is el tudtunk volna érni; vagy hogy az idegek felingerlése és azok túl erős izgalma révén kimerültség és feszültség lép majd fel, amely minden további funkció és munkavégzés iránt egy hosszabb tehetetlenséggel jár együtt, melynek esetében ismét csak a hosszabb úton érhetnénk el.

[Utólagos kiegészítésként közbevetett sorok] ellentétben áll a Rausse-féle módszer, mindig gyorsabb a legsúlyosabb bajokban, éppúgy egészen a könnyebb fajtákban. Néha hirtelenjében célra vezet, és ahol a gräfenbergi kúra egy *[2] felülmúlás révén ragyogó gyógyulást idéz elő, úgy biztos, hogy az ilyen csak azon bajokban, amelyek a könnyű, felületes jellemvonás által hevennyé alakultak át; de higgye el nekem, biztos talál ilyen meglepetést a Rausse-féle kezelésben is.

→ A Rausse-féle módszer egy egészen más szemléletből indul ki. Az alkalmazása kezdetén soha nem feledkezik meg arról, hogy egy gyenge, hajlott test áll előtte, hogy egy ilyennél a 20 fokos víz ugyanilyen érzékeny izgatottságot, és ugyanilyen éltető hatást vált ki, annak magasabb ingerlékenysége következtében, amely egy erősebbnél [testnél] csak egy 10 fokos víz bírhat, és csak ezért nyújt az előtte álló betegnek oly sokat. Amikor ez könnyen tűr és csak mértékben talál utasításokat, amikor ezek már ő magának kívánatosak és természeténél fogva vágyódik rájuk. Így zajlik majd itt az erőnek egy lassú, de állandóan gyarapodó emelkedése, a kapcsolat a betegségokozó anyagok felbomlása és azok kiválasztódása között egy szabályozott és önmagát kiegészítő megmaradás, és a beteg lassanként, minden veszedelem nélkül, minden heves megrázkódtatás és fájdalom nélkül, amely egy erőltetett kúrával együtt jár, egészségessé válik; és sejtelme se lesz arról a nehéz kényszerről, amelyet az ember akkor követ el, amikor a testi erejének felülmúlására van kényszerülve. És az ilyen kúrák ezért nem tartanak tovább, mint Gräfenbergben.

[Utólagos kiegészítésként közbevetett sorok] ellenkezőleg, azt kell mondani, innét néha gyors kúrákat tettem, ami a gyógyulás célja volt, el lett érve, bizonyára ez egy nagy ritkaság, így ez biztos is, hogy

→ Mivel a bajok, amelyeken egy merész felülkerekedés által egy ragyogó gyógyulást érnek el, soha nem mélyen gyökerezik, hanem mindig csak könnyű krónikus fájdalmak vannak, amelyek a felületes karakterük révén könnyen hevennyé alakulhattak volna át, ellentétben ezzel, a legtöbb esetben a Rausse-féle módszert rövidebbnek fogja találni.

[Utólagos kiegészítésként közbevetett sorok] és az ilyenek a Rausse-féle módszer nyomán is gyorsabban gyógyulnak, ahol a betegségek legnagyobb része, egyáltalán egy gyorsabb gyógyulást ér el.

→ Természetesen a legkevesebb, hogy ahol a természetnek egy organikus gyógyulást kell véghezvinnie, ezt csak az organikus szabály útján teheti meg; és a túlzásba vitel és elhamarkodás ebben az esetben éppen olyan ritkán üdvözítő, ahogy az élet más eseteiben.

[július] 21-én

Hogyha a tegnapi levelemet áttekintem, az annyira rossz számomra, némiképpen bőbeszédűvé és terjengőssé váltam; azonban meg akarom ezt bocsátani, mint azon megelégedés következményét, amelyet akkor érzünk, ha hosszú elválást követően, a viszontlátás örömében igazán kifejezhetjük magunkat. Ha nem is ért velem egyet, úgy talán mégis talál majd benne érdeklődést, amely egy hosszú időre tőlünk elválasztott ismerős kitárult gondolkodásmódjában többé-kevésbé mindig megmutatkozik, mivel az emlékezetünk képe ezen keresztül kiegészül, és kitölti az idő hézagát. Azonban – remélem – ebben a tegnapi dolgozatban nem fog engem félreérteni. A gräfenbergi kúrát nem önmagában hibáztatom, csak azt kifogásolom, hogy ez nem tesz különbséget. Az alkalmazásban biztosan nüánszok vannak, noha jelentősek, éppen úgy, mint ahogy ezek a betegeknél az alkatukra nézve, a tűrésük és kegyességeik különbözőségét tekintve jelentősek. És ebben a vonatkozásban Raussénak valóban igaza van, hogy Priessnitz csak a felingerlő, de nem a megszüntető eljárást érti, amely utóbbi nevezetesen a beöntések használatával jellemezhető, amelyet hát Priessnitz, mint gyengítőt, elutasít. Némelykor ugyanis szeretném az egész vízi alkalmazást két részre osztva szemlélni, melyek közül az egyiket – ha mint módszereket vagy rendszereket akarnánk értelmezni – a felingerlés vagy a gyulladás rendszerének, a másikat a megnyugtatás vagy a megszüntetés rendszerének lehetne nevezni.[3] Ha a vízi alkalmazást teljes terjedelmében szemléljük, úgy abban csupán két határozottan elkülönített utat fogunk találni, amelyeken az elvezet minket a gyógyulás céljához, a felingerlés és a gyulladás, meg a megnyugtatás és a megszüntetés útját. Mindegyiknek megvan a maga sajátos, rá jellemző eljárása vagy rezsimje, és ezért joggal tekinthetjük mindkettőt úgy, mint a kezelés két különálló módszerét vagy rendszerét. Hogy Ön az előbbiben azonnal Priessnitzet fogja felismerni, abban nem kételkedem, ám ő olyan nagy mester ebben, így Ön is látni fogja, hogy a második, mégpedig a megnyugtató módozatot, amelynek karakterisztikus ismertetőjegye a beöntések használata, ő nem ismeri. Hogy ő minden betegét a felingerlés rendszere útján kezeli, felingerelve kezel és abban a betegségokozó anyagot – amely a gyulladáshoz vezet – keresi, és ezt beöntések útján rendeli el, így a saját szándékával szemben, önmaga ellen cselekedne, mivel a beöntések minden folyást megváltoztatnának, amelyek a bőrtől a bélig mennek, és ekképpen a kúra céljától elfordulnak, éppúgy bizonyos mértékig ártanának. Más azonban az eset a megnyugtató eljárásnál, itt az orvosnak egyenesen a korábbival szembenálló szándéka van, a nedveket itt nem azon a részen akarja vezetni, amely már telítve van, és ezeket így egy erőszakos áttörésre kényszeríteni. Nem, itt az ő szándéka éppenséggel afféle telítettségeket és pangásokat megszüntetni és elvezetni, valamint a lejátszódó csak erősebb élénkítés, nedvesítés és lágyítás révén, az anyagfelhalmozást és -lerakódást fokozatosan feloldani és a természetes kiválasztási csatornákban eltüntetni.

Mondanom sem kell, hogy itt mi az altesti fájdalmak területén vagyunk, vagy legalábbis olyanokén, amelyek habár más részekben érezhetők, mégis ebben van az eredetük. Itt van hát a beöntések használatának nagyobb jelentősége, a hatásuk a belek hűtésének, nedvesítésének és lágyításának tekintetében, enyhe felpezsdítésére nézve, melyek mozgása más eszköz útján nem érhető el, mivel a vízivásnak sok esetben ellentétes hatása van.

Nem fogja Ön nekem azt mondani, hogy Priessnitz mégis különbséget tesz, mivel hol 8, hol 12 fokos fürdőben fürdenek stb. Azonban ennél egy magasabb különbséget értek, ezek mégis mind egyformák, mivel mindenkit felingerelnek; és az eljárás, amelyet Priessnitz mint csillapítót használ, a fejlesztésével, higgye el nekem, dermedést okoz, tetejében hozzá a hideg öltözet, ahol az ember valóban már a hideg révén egymaga egész nap izgalomban van tartva.

De elismerem, Kapitány úr, Ön bizonyára nem fog engem megérteni; hogy megértéssel legyen felém, már látnia kellett volna ezt a kezelést és tapasztalatból meg kellett volna ismerkednie vele, akkor biztosan mindenben egyetértene velem.

Ha tehát azt mondom, hogy Priessnitz nem különbözik, úgy vélem, hogy ez a módszer nem *[4]. Ez azonban ennél a két említett módszernél, amelyek a vízi kezelés egészét magában foglalják, nem az az eset, azonban az allopátia módszereinek, hogy a beteget kizárólag csak az egyik útján és nem vegyesen, még többel szabad kezelni, és az orvosok tulajdonképpen csak az egyik, számukra sajátos [módszer] szerint fogják űzni. Ilyen átmenetek az általában hosszas fájdalmakban a természetünknél fogva meg vannak követelve, a gyógyítás folyamata útján hol az egyik, hol a másik úton vezet el minket. A vízkúra két módszere csupán két fele egy egésznek. A természet a gyógyítási folyamatban a másikhoz tér át és oly nagyon gyakran át kell tekinteni az egyiktől, és az orvos dolga az ezen átmenet idejét a jelenségekből kitalálni és a megfelelő módon alátámasztani – és azt az orvos a természetet csak alá kell támassza, így ez is ennek dolga. Priessnitz természetesen nem ismeri fel ezt az alátámasztást, ezzel szemben akadályozza a kezelést, amely itt a szükségessel szemben áll, a beteg és a természet, habár a korlátozott feloldási folyamatot mégis véghez viszi, így mégiscsak igazunk van;

[Utólagos kiegészítésként közbevetett sorok] a mindig hasonlóan megtartott [módszer] révén, de azért mégis célra vezet, és ha annak ellenszenve és lenézése dacára a kúra mégis az elmondott módon folytatódik és a kitartásával végül mégis győzedelmeskedik.

→ mivel a természet csupán azon törvény következményeként győzött, hogy minden akció egy reakciót hoz létre, és ez az előtte álló akadályokkal szemben az erőfeszítéseit megduplázta és sokszorozta. De mondhattuk volna, egy jobb betekintéssel bírván, úgy megspórolhattuk volna az erőfeszítéseinket, és a sikerre olcsóbban tehettünk volna szert.

+ csak mindig egy útra lép, és egy másik egyáltalán nem ismeretes. Ez csak ily módon tudta, amelyből ez csak meg is magyarázható ezen egy *[5], máskülönben figyelembe venné, hogy a természet rajtuk […]

Végül akarok Önnek még valamit röviden szólni a rejtélyes ösztönről, amely a Rausse-féle kezelésben szerepet játszik, ez az eddig elmondottakból önmagában következik. Az eddig elmondottakból az ösztön rejtvénye is meg fog oldódni számunkra, és könnyen ki fogjuk találni a fogást, melynek révén biztosíthatjuk a szolgálatait. Mivel ez egy érzés kifejezése, amely a természetünk szerves tennivalóiból adódik nekünk. Ezáltal természetes, hogy ott, ahol ezek a tennivalók a szabályozott, zavartalan folyamatként mennek végbe, ennek az érzésnek is mindig tudatában vagyunk, és az ösztönünk hangja mindig hallható. Ha azonban a gräfenbergi kúra viharos és legkíméletlenebb behatása révén a szervezetünk annyira megrendül, hogy az eddigi fizikai tennivalóink egész rendje és módja egyszerre megváltozott, ledőlt, és egy másik vágányra kell kerülnie, és ezáltal az érzésünk és szellemi életünk egész építménye, mint egy kártyavár összedől, és ekképpen természetesen az ösztönünket ebben a forradalomban elveszítjük. A szellemünk, amely a bázisát – amelyeken nyugszik – elveszíti, ingadozó és bizonytalan, mi magunk minden tájékozódás nélkül melléfogunk, magunkat eladva és meglopva érezzük, és ha gyermeki belenyugvással a mesterünk szavára figyelünk, és azt gondolkodás és érzés nélkül végrehajtjuk, úgy nélkülözhetjük majd az ösztönt is.

A Rausse-féle kezelés szerint az érzésünk kezdettől fogva megmarad, és ezért az ösztön itt is zavartalan jelentőséggel bír. Ezzel egy új útra lépünk, és a kíséretében jutunk el a végéig. Tehát itt nem egy tönkretétellel kezdünk, amelynek helyén még semmit nem kell meghatároznunk. A kezelésünk nem avatkozik közbe, hanem hozzásimul a megtört természethez, amely csak annyi teret igyekszik nyerni, hogy a kezei közé kerüljön és támasza legyen stb. Higgye el nekem, csak egy ilyen átmenet az organikus, csak itt győz a természet önmaga révén, és van sikere az egész élet számára. A Priessnitz-féle túlhajszolásnak alleopátia-szaga van.

[1] A kéziratban a szerkesztő számára kiolvashatatlan szó.

[2] A kéziratban a szerkesztő számára kiolvashatatlan szó.

[3] A dőlt betűvel kiemelt szövegrészt Reguly az eredeti kéziratban függőleges vonalakkal áthúzta (valószínűleg törlés gyanánt).

[4] A kéziratban a szerkesztő számára kiolvashatatlan szó.

[5] A kéziratban a szerkesztő számára kiolvashatatlan szó.