Lehsen, 1848. november 17.

Jóságos Szüleim!

Minden egyes postával hiába várom a hírt Önök felől. Valószínűleg ezekben a zavaros időkben nem kapták meg a két levelemet, és nem találtak ösztönzést arra, hogy írjanak. Tegyék meg ezt mégis a következő postával, és közöljenek velem nagyon sokat az ottani eseményekről. Kaptam Toldytól 5 héttel ezelőtt egy levelet, felszólított arra, hogy minél hamarább jöjjek haza, amennyiben az egészségi állapotom megengedi, és az orvosnak nincsen ellenére. Ő (aki szintén írt neki) azt felelte, hogy november vége előtt nem hagyhatom abba a kúrát, és december hónapban térek haza, még egy ideig ott is kímélnem kell magamat. Önök, kedves Szüleim, bizonyára nehezen tudják majd megérteni, miként lehetséges, hogy egy kúrához olyan sok időre lehet szükség, és talán azt gondolják, a kúra nélkül is éppúgy kipihentem volna magam. De ha látták volna, hogy milyen sok nyálka jött ki belőlem, és jön még ki most is, úgy meg lennének győzve arról, hogy a vízkúra révén ismét visszanyertem az életem, és enélkül a nyomorom alighanem még jó néhány évig elhúzódott volna. Toldy (akinek válaszoltam az orvossal is) azt mondja nekem a levelében: „Jöjjön haza és foglalja el hivatalát, szállását és fizetését.” Ez Önöknek, kedves Szüleim, és nekem is nagy vigasztalás, hogy egy kész állásba térhetek haza, mert 800 forintérmével, és szabad lakással és tűzifával, mint egyedülálló ember, nagyon jól élhetek, és jelentős megtakarításra tehetek szert magamnak. Nem számítva azt, hogy a tudományos munkáimat is bizonyára szépen honorálniuk kell. Eme remény bátorságot is adott nekem, hogy olyan sokáig maradjak az intézményben, és ne riadjak vissza a költségektől; mert mindazt a túl sokat, amelyet most kiadok, a következő évben ismét meg tudom hát spórolni azzal, ha csak jó egészségi állapotban vagyok. Ezért nem fognak rám haragudni, ha megint támogatást kérek Önöktől. Biztosan a legnagyobb elégtétel lesz számomra, ha mindazt, amit az Oroszországból való visszatérésem óta elvontam Önöktől, lassacskán újra visszafizethetem, és ezért Önöknek nem kell aggódniuk amiatt, ha a támogatásom gyanánt küldött pénzre kamatokat számolnak fel, mivel ez az én tartozásom lesz, amelyet nekem kell megfizetnem. Küldjenek tehát oly sokat, amennyi Önöknek módjukban áll, hogy megfizessem a tartozásomat és december elején hazatérhessek. Nem terhelném Önöket, ha választ kaptam volna az Apáttól vagy Zirzentől, mindkettőjüknek írtam, ám a levelemet valószínűleg meg sem kapták. Küldjenek nekem 100 forintot (kétszázat szeretnék kérni, ha ez Önöknek lehetséges volna – amint hazautazom, át akarom venni a tartozást, és alá akarom írni a kötelezvényt), mivel két hónapja nem tudok fizetni az intézménynek, és azonkívül szükségem van az útiköltségre.

A legsürgetőbb kérésem: tájékoztassanak nyomban az első postával, hogy ezt a levelet megkapták, azzal az utalással, hogy mit tudnak vagy remélnek értem tenni. A pénzt mindenesetre adják át egy kereskedőnek vagy bankárnak (azt hiszem, az egyiket Scherznek hívják), akinek azt Hamburgba egy bankárhoz kell megcímeznie az én címem alatt (Reguly úrnak a lehseni vízi szanatóriumba, Mecklenburgban); ez aztán már postai úton küldi el nekem a pénzt, minden baj nélkül.

Üdvözlöm és csókolom Önöket sokszor, kedves Szüleim, éppúgy Bertát is.

Az Önök legőszintébb, leghűségesebb

Tónija

[Utóirat]

Mit csinál Korizmics és Juli? Mit hallottak az Apát és Zirzen felől?

Ha van rá lehetőségük, küldjenek nekem kétszázat. De ha mégsem, adjanak hírt minél előbb, a legnagyobb vágyódással, minél hamarább.