Berlin, 1847. november 21.

Legkedvesebb, legjobb Szüleim!

Az erőtlenség eddig visszatartott engem attól, hogy írjak Önöknek. 9-én érkeztem meg, de mostanáig még teljes inkognitóban élek – egyetlen egy látogatást sem tettem. A mozgásoktól a magyarországi utazásom során, és a bécsi tartózkodásom alatt olyannyira legyengültem, hogy a Bécsből való elutazásom idején egészen beteg voltam, amiért Önöknek, ahogyan az Apátnak is, elmulasztottam az írást.

Különben Bécset teljes megelégedéssel hagytam el. Voltam a császárnál, Lajos és István főhercegnél, és az özvegy Dorottya nádornénál. Utóbbi azt mondta nekem: „Remélem, hogy Ön mindannyiszor meg fog engem látogatni, valahányszor Bécsbe vagy Budára jön.” István főherceg megveregette a vállamat, és azt mondta: „Legyen biztosítva afelől, hogy nagy örömet szerzett nekem azzal, hogy meglátogatott engem, és megismerhettem Önt.” A Magyar Udvari Kancelláriában voltam Teleki és Szőgyény grófoknál, aztán Somssich gróf és Justh államtanácsosoknál és Nádasdy államminiszternél. Mindannyian nagyon barátságosan fogadtak. Meglátogattam Karnert is, és nála ebédeltem. Elmondta nekem, hogy a veszprémi káptalannál rossz néven vették, hogy Korizmicsot nem választották meg. Néhány tudóst is meglátogattam, mint Hammert, Endlichert, Hügels bárót, Wenzelt stb.

Az Önök legőszintébb, leghűségesebb Tónija

[Utóirat]

Ezen sorokkal csupán életjelet akartam adni Önöknek – mihelyst erősebb leszek, szabatosabban írok. Mentsenek fel engem az Apátnál, talán holnap vagy holnapután fogok neki írni. Üdvözöljenek mindenkit, akit Pozsonyban ismertem meg – Fellnert[1] és Schediust is. Bertát csókolom.

Írjanak nekem nagyon hamar, a címem: Bauhof N^ro 1 Schmidt úrnál.

[1] Minden bizonnyal itt a híres építész, Fellner Jakab fiáról, Fellner Józsefről van szó, aki ugyancsak építészként működött. A bécsi képzőművészeti akadémia elvégzése után Pápán, az uradalom építési adjunktusa volt.