Szentpétervár, 1842. október 19.

9.)

Jóságos Szüleim!

Csak néhány hete vagyok ismét a városban, az egészségem gondozása és a pénzügyi viszonyaim kényszerítettek arra, hogy ezt a drága várost nyárra elhagyjam, és egészségesebb és olcsóbb vidékeket keressek. A június 22-én kelt levelüket az Akadémiai Bizottság véleményével Andrássy révén küldték el nekem, azonban az Akadémia leveleit, amelyek Balugyánszkyhoz voltak címezve és ezért oda lettek leadva, csak most kaptam meg, a visszaérkezésemet követően. Mit szólnak Önök a tanulmányaim és a törekvéseim kimeneteléhez? Magyarország egy rossz anya, amely mostohán bánik a fiaival. Ha ily módon folytatja a fiai (akik mindent hajlandók feláldozni, csak hogy egyszer hasznossá váljanak a számára) felkarolását és ekképpen a törekvéseikben való támogatását, akkor Magyarország sajnálatos, vagy egy műveletlen gyermek még, amely a magasabb szellemi érdekeit még nem tanulta meg méltányolni, vagy ez a patriotizmus, amely úgy tűnik, minden kiváló elmét tűzbe hoz, mégsem több, mint egy napi divattól függő gondolkodásmód, amely a szívet üresen hagyja és csupán a szájat mozgatja meg néha, hogy a hazaszeretetről fecsegjen, miközben most mégis semmit nem szeretnek, mint saját magukat. Bizonyára Önök olvasták Hügel tudósítását Csomáról. Ő angollá lett: nekem most mivé kell válnom? Orosznak, vagy nekem is az angolokhoz kell mennem? Én ugyan nem haragszom a hazámra, nem veszem tőle rossz néven azt, amit ellenem vét, mivel csupán Telekit vádolom, és még néhány más hibának kell fennállnia, de bizonyára meg fogják érteni, hogy számomra nagyon kellemetlen volna most visszatérni a hazámba. Egyhamar nem is tudnám elhagyni Pétervárt, mivel teli vagyok adósságokkal. Mit tegyek? Látják, a hazám azzal jutalmaz meg engem, hogy arra kényszerít, hagyjam el őt.

Ezt az időt, amelyet a visszatérésem után itt töltöttem, arra fordítottam, hogy itt némiképpen tájékozódjak, mi volna számomra a legmegfelelőbb, amihez hozzákezdjek. Hát egy utazást tenni az Urálba, bizonyára ez volna a legelőnyösebb, ha azonban ezt nem lehet, orosz szolgálatba lépni; mindkettőért tettem lépéseket és mindkettőre van némi reményem. Ilona nagyhercegné, akinek állítólag rövidesen be leszek mutatva, megígérte Baer akadémikusnak, hogy gondomat viseli, és így talán még lehetséges lesz egy utazás, ha nem, akkor tehát állami szolgálat, amelybe itt belépni egy idegen számára bizonyára nem a legkönnyebb dolog. A pénzügyi körülményeimmel ez a legkínosabb. Az Akadémia volt olyan nagyvonalú és küldött nekem 200 forintérmét, egyáltalán nem tudom «sub quo titulo», azonban mi ez egy ilyen városban, mint Pétervár, 19 hónapos tartózkodás után; és mégis roppant szükséges számomra, hogy én most, amikor kereső és kérő személy vagyok mindenütt, valamelyest rendesen jelenjek meg, és hogy ha társaságba megyek, a sáros nadrágom és a megviselt tüdőm mellett ne nézzenek úgy rám, hogy a három-négy versztnyi teljes utat hozzájuk gyalog tettem meg. A szegénység egy nagyvárosban igen általános dolog, most már nem tudok magamnak szállást fenntartani, és egy fiatalembernél lakom, egy pétervári kéjencnél, aki hozzám hasonlóan mindenütt teli van adósságokkal (jóllehet évente 12 000 rubelja van, amit elkölthet), és ahol olyan rendetlenség uralkodik, hogy csak az Isten nem veszítené el a fejét – Balugyánszky jövendőbeli vejénél. Egyáltalán nem akarom Önöknek elmondani, milyen emberekkel vagyok kénytelen általában érintkezni, miként kerültem egy ebédért vagy egy szállás kedvéért ebbe a legmegterhelőbb függésbe hozzájuk. Nem tudom, hogy mi olyan felemelőt írtam Balugyánszkyról, hogy oly nagy lármát csaptak felőle Magyarországon; talán a magyar nyelv varázsa volt, ami magával ragadott engem, azonban gyötrelem oly sokáig élni ilyen műveletlen, közönséges, anyagias emberek között; de egész éven át nem is látni rendes embert náluk a házban, és nem is látogatnak társaságokat. Micsoda korlátoltság! Bárcsak volna nekem valaki, akivel ezen nevetni tudnék, úgy sokkal könnyebb volna a dolog, talán egy gazdag forrása a tréfának. Azt is el kellett velük hitetnem, hogy nem jelentéktelen vagyonom van otthon, azonban az apám nagyon mérges volna, ha egy olyan utazást teszek, ami egy garast sem hozhatna, és hogy ezeket a közönséges, nyers finn nyelveket tanulom, és hogy ezért nagyon keveset küld nekem; ezt kellett tennem, hogy megkíméljem őket egy gőgös irgalomtól az ostobaságom felől, amely a képességeimet egy ilyen alantas dologra pazarolja. Minden magasabb és finomabb érzés amannak helytelennek és értelmetlennek tűnik: az egyik közönséges lélek és nincsen arra hangolt érzése. Bizonyára meglepem Önöket egy efféle szólásmód útján Balugyánszkyról, én magam is akaratlanul vonódtam bele ebbe a felfedezésbe, mivel nagyon jól tudnék hallgatni arról, miként tettem ezt mostanáig; legalább nem mondják ezt tovább, mert hiszen ez sokkal előnyösebb számomra és csak nyerek általa, ha nem úgy ismerik őket, mint amilyenek. Ő nem is magyar, hanem egy szlovák, és nem kevesebbszer mint háromszor váltott vallást, ahogy nekem a felesége mondta, aminek azonban titokban kell maradnia, ahogyan ő nyilatkozott. Így állnak a dolgaim, és nem látni ebben semmi nagyon örvendeteset; azonban hiszek a boldogulásomban és bízom a képességeimben; ez valami mássá fog válni, és a szenvedésnek és a rossz tapasztalatoknak is vannak jó oldalai, hiszen ezek az ügy fordulatával érdemekké válhatnak. Az egyetlen sajnálatos dolog, hogy az időmet eddig oly haszontalanul töltöm, mivel a kedélyállapot ilyen nyomása mellett egészen alkalmatlan vagyok a munkára, és a szellemem egyszer belepusztul a tétlenségbe, csak szenvedni van ereje.

Most el akarom Önöknek mondani, miként óhajtom kihúzni magam a pénzzavaromból. Nagyon régen nem írtam az Apátnak, nem felejtettem el, nagyon sokkal tartozom neki, nagyrészt ő irányította a nevelésemet. Mit kellene azonban tennem, miután az utazásom Finnországba a további terveit meghiúsította, a pozsonyi országgyűlést eltékozolta, és ő jogos felháborodásában a további támogatását megtagadta tőlem. A terveimet és a kilátásaimat a távolból és egy oly kevéssé ismert területen nem tudta eléggé méltányolni, bennem is sok minden zavaros és érthetetlen volt, amit csak idővel tudtam a maga világosságában megérteni, legjobb volt hallgatni, nem a szavak révén, hanem cselekvés által bizonyítani neki a lépésem helyességét. Hiszen ezt a kérdést teljes terjedelmében felfedve fogják majd látni maguk előtt, ezáltal meg fogják vallani, hogy ez volt a legszebb, bizonyára kizárólag a legszebb út, amelyre egy fiatalember a hazájában ráléphetett. És én, aki ezt fel tudta fogni, aki rá volt vezetve, el kellett volna ezt hagynom? Önök a kishitűségem miatt szidtak volna. Nem volt pénzem, ez igaz, de egy ilyen cél érdemesnek látszott a fáradozásra és a nélkülözésre, és ezen keresztül ezt a szemeim előtt is elérhetőnek láttam, milyen messzire érkeztem meg benne, tudják Önök, és nem volt hiba, hogy finnül tanultam; Magyarország hibája csupán az, hogy olyannyira meg tud feledkezni magáról, hogy ne támogasson engem. Egy ország boldogságához és hírnevéhez a mostani időkben nem annyira a hazájukért meghaló, mint az életükért tudó hősök szükségesek, és engem ez megvet. Méltatlan cselekedet!!

Az elismerés, amelyet otthon kaptam, ismét megváltoztatta az Apát úr véleményét, ahogy Önök nekem írják; efelől soha nem is kételkedtem, és ezért tudtam olyan jól hallgatni. Most itt van az idő, amikor újra támogatást akarok kérni tőle, és amikor ő segíthet nekem, hogy ez talán az egész életemre befolyással lehet, mivel nem vagyok arra kényszerülve, hogy elfogadjam az első állást, az első szolgálatot, amelyet javasolnak nekem. Egy ideig kitarthatok, és valami jobbat várhatok, ezáltal végtelenül nyertem, mivel a legalacsonyabb állásokat el tudom majd utasítani, és rögtön egy magasabb beosztásba fogok lépni.

Ez az első terv. A második, amire Önök talán még emlékeznek, van Magyarországon egy hozzám hűtlenné vált útitársam[1], aki csupán azért vált el tőlem egyedül otthonról, mivel azt gondolta, puhább volna az anya méhében pihenni, mint a törékeny delizsánszokon rázkódni. Most élvezhetné azt az örömet, megbűnhődtem a magam részét a finn taligákon. Az emberek, akik szeretnek jól és kényelmesen élni, általában jó szívvel rendelkeznek, azt hiszem, így van ez vele is. Írni fogok most neki és pénzt igényelni nála. Mikor fogom neki megfizetni, Isten a tudója, azonban egyszer biztosan megfizetem ezt. Nehezen fogja ezt tőlem megtagadni, mivel gazdag ő, és képes lesz megtenni anélkül, hogy ezt nagyon megérezné, a pénz nem is érték a szemében, hogy túlságosan nehezére esne az összeg, amelyet kérni fogok, hogy küldje ide fel a hideg északra. Így remélem, egész rendben meg fog érkezni, és ismét fennhordhatom az orromat.

Legkedvesebb Papa, Ön csak egy filozófiai bizonyítványt küldött el nekem, a másik kettőt talán elfelejtette, már a kezemben kellene lenniük, nem tudom melyik napon, szükségem lehet rájuk. Balugyánszkyt értesítettem arról, hogy Önök küldeni fognak neki egy «corpus iuris»-t, úgy látszik, nagyon örül ennek. A magyar borról azonban semmit nem mondtam neki. Vannak itt nekem értékesebb emberek, akiknek ezt oda akarnám ajándékozni, a szállítási költségek nem olyan nagyon magasra jönnének ki, saját személyem számára is szívesen bírnék itt egy porció palackkal, mivel a betegségem óta minden nap iszom bort, ha részesülhetek belőle. Önök még semmit nem tudnak a betegségemről, a halálos ágyamon voltam és senki nem gondolta volna, hogy ismét olyan erősnek és egészségesnek lát majd, mint amilyen most megint vagyok; egész április és május hónapban az ágyat nyomtam, és csak július végén éreztem ismét némi egészséget a tagjaimban; reumatikus lázam volt és rá ideglázam, minden belső erő, minden életenergia a sok tanulmányaim után kitörlődni látszott belőlem. Szörnyű időszak volt, miután a betegségek meghagyták az életemet, hosszú ideig agyon tudtak ütni, ebben a lassú lábadozásban és ismét ezek a rémisztő földi emberek, akik ott körülvettek, ahol a lehangolt léleknek a beszédükből egy fényszikra sem tudott sugározni. És emellett mindig pénz nélkül.

A könyveket, amelyek a levelükkel voltak, megkaptam. Ha nyugodt kedélyállapottal rendelkezem, az emlékezetemmel nagyon meg vagyok elégedve, és ezért más memóriaerősítő szereket nem használok. Azokat a könyveket, amelyeket Önök Heckenast révén küldtek el nekem, még nem kaptam meg, és Gräfe könyvkereskedő azt mondja, hogy még nem adták le a megbízottjainál Lipcsében. Kérjék vissza a könyveket Heckenasttól egészen nyíltan, kifogás nélkül, és küldjék el nekem ezeket a követségen keresztül. Pöschl által csak Fejér könyvét kaptam meg, semmi egyebet.

Miért nem ír nekem Udvardy, február hónapban küldtem neki egy levelet. Köszönöm neki a pecsétet. Valamit írnia kell nekem Beniczkyékről.

Legkedvesebb Papa, küldjenek nekem 2 szép, finom magyar kostököt[2], már elég hosszú idő óta dohányos vagyok; az egyiket magamnak akarom, a másikat a mostani házigazdámnak, hogy mégis maradjon egy emléke a magyar vendégétől, ez lehet hímzett, az enyém azonban legyen egész egyszerű, és elég nagy, és legyen hozzá tűzkő és acél és pipaszurkáló is.

Kérek még önöktől néhány magyar verbunkost és más nemzeti dalokat, azonban csak magyar klasszikusokat, semmit az új vackokból; a szövegeket és a kottákat, néhányat szeretnék ajándékozni a híres zongoristának, Henseltnek is; érdeklődjenek erről a dologról Pesten, ott a legjobbakat fogják Önöknek választani.

Mit csinálnak tehát Ányosék, mit csinálnak Esterházyék? Mit csinál Török, mit csinálnak a veszprémi leányok; gyakran vannak-e vendégeik a nyár folyamán. Emlékeznek Lüdickére, az abbéra, aki cisztercita akart lenni, a nagy beszélő – a minap láttam őt a «Hotel de Paris»-ban, ahol egy ismerőssel ebédeltem, és beszéltem vele, most Varsóban kanonok és az egyetemen professzor, és ugyanaz a semmirekellő, aki azelőtt volt, ahogy hallom.

A levelével, legkedvesebb Papa, a pénzösszeget is megkaptam, amelyet küldött. Sokszor csókolom a Mama kezét, csókolom Bertát, Julit és Korizmicsot és maradok engedelmes és szerető fiuk

Tóni

[Utóirat]

Úgy találják, hogy gyalázatos a helyesírásom, azonban tudok jobban írni, de általában hiányzik hozzá a türelmem.

[1] Reguly itt feltehetően a születendő unokaöccsére, a kis Antalra (Korizmics László és Reguly Julianna fia) céloz, aki akkor éppen az édesanyja méhében fejlődött. Vagy esetleg lett volna Regulynak egy ikertestvére, aki nem született meg vagy halva született?

[2] Reguly a német nyelvű levélben magyarul írta le ezt a szót.