Szentpétervár, 1841. november 17.

3)

Jóságos Szüleim!

Mama, az augusztus 25-én kelt levelét, és Papa, a szeptember 18-én kelt levelét a váltóval megkaptam október 2-án és november 12-én. A könyveket Heckenasttól idén már nem kaphatom meg, mivel a hajóforgalom már leállt és ezek még nincsenek itt; Gräfe könyvkereskedő elfelejtett írni Lipcsébe, amikor először megkértem őt erre; csak miután Mama levelét megkaptam, és a könyvek miatt megkérdeztem, írt Lipcsébe. Azokat a könyveket tehát Pesten, Heckenastnál fogják találni. A váltónak a háziasszonyom, egy jó öreg svéd asszony talán jobban örült, mint én; 3 és fél hónapon keresztül a szállásom és a kosztom hitelre volt nála, és pénzzel is támogatott, ha néha bajban voltam. A 2 szobácskáért 45 rubel utalványt fizetek havonta; az első hónapban csupán 35 rubelt fizettem. Ezek a szobák azonban csak «pro interim» voltak nekem, amíg egy másik szoba üressé nem vált, ahová azonban aztán nem akartam beköltözni, és így most ezeket a drágákat fizetem, most talán változtatni fogok.

Ne haragudjanak, hogy ismét németül írok Önöknek, de időben annyira korlátozott vagyok, hogy ez számomra majdhogynem lehetetlen; egy oly hatalmas munka van rajtam és oly kevés az idő hozzá, ez a kedvemet egyszer sem tudja megnyugtatni, ezért sem írok semmit az újságokba. Azonban ne féljenek, ha el is felejtenek engem, nem dolgozom hiába, és ha nem volna bizonyosságom, hogy egy szép befejezést teszek, úgy Önöknek most bizonyára elég újságcikket adnék, hogy hírnevet és egy kis elismerést szerezzek magamnak; így azonban ezt mint semmiséget jól abba tudom hagyni, és az időmet jobb dologra fordíthatom. Egy fiatalembernek nem is kell túl nagyon sietnie, hogy a cselekvés férfiúi pályájára lépjen, minél hosszasabban szemléli magát tanulóként, tekintetét mindig a jövőre szegezve készülődik arra, annál jobbnak és annál derekasabbnak tud ígérkezni. Biztosan ajánlás ez egy fiatalember számára, ha tétovázik az írással; a firkászok tömege, akik a mostani időben akadnak és nőnek, mint a gomba, és semmi többet nem nyújtanak, mint émelygésig a kifordított ismétlését annak, amit mások már elmondtak; és most túlzottan siet az ember, így persze meg is érkezik a kategóriájukba, még ha valami jobb ki is sarjad az emberben, számomra különös dolog erre ránézni; ha egy Akadémia részére akarok dolgozni, oly szigorú tudományos dolgokban, ilyenekkel a lehető legkevesebbet foglalkozni – aztán micsoda egy fiatalember, aki írt valamit? Egy garassal nem becsülöm őt magasabbra – amit az emberek az egyiknek a fülébe fecsegnek, az egy üres dolog, amelyet soha nem akarok tollal érinteni, ami nekik ma fehér, holnap talán plusz-mínusz feketének nevezik. Idegeneknél lépések útján még nem akarom magamat ajánlani, mert nem tartom magam érettnek ehhez, és az ismerősöknél a tétovázáson keresztül csak alaposságra és részükről a nagyobb várakozásokra tartok igényt. Egy jó, szép dolgot kell az embernek cselekednie mindig szép, jó célból is, nem «vanitas vanitatum»-ból, önteltségből, ha az ember képesnek érzi magát arra, hogy valódi szolgálatot tegyen az igazságnak, akkor nem köteles hamarább írni.

Most már elegendő képet alkottam magamnak egész Ázsiáról, a törzseiről és nyelveiről stb., végül nagy szorgalommal és szeretettel foglalkoztam eme népek különféle vallásaival és hitvilágával, ami a szellemi műveltségükre mindig a leghatározottabb befolyást fejezte ki; egy szép tanulmány, sajnos az ember oly gyakran elszakadt tőle; az orosz nyelvvel eléggé előrehaladtam, a törököt is megízleltem már, a nyelvtant egyszer már átnéztem, csak ne lennének olyan borzasztó drágák a könyvek; a legolcsóbb török szótár, amely 2 nyolcadrét kötet Bianchitól, 70 rubelba kerül; az orosz szótár Reifftől is 30 rubelba kerül. Müller könyve az ugor törzsről, amelyet a mi Akadémiánk is nagyon ajánlott számomra, és amelynek első kötete már Helsingforsban megvolt nekem, a 2 kötet 8 ezüstrubelba (28 rubelbankó) kerül stb. Egész napokat töltök a szobámban és nem szívok friss levegőt, egy hónapja nem voltam a Vasziljevszkij-szigeten (a tudományok és a kereskedelem székhelye, a Néva másik oldalán – egy sziget), csupán Balugyánszkyt látogattam meg néha ebédre; az akadémikusok azt gondolták, beteg vagyok, míg Sjögrén most szombaton nálam nem volt; beszélt a kilátásaimról, tulajdonképpen megkérdezte, hogy az Akadémiánk adni fog-e nekem támogatást az utazáshoz Szibériába stb. mivel a Pétervári Akadémia azon gondolkodik, hogy nyelvi és történeti tekintetben is küldjön oda valakit; több hónappal ezelőtt Baer már beszélt nekem erről, van tehát reményem, ha nem a magyarok költségén, úgy az oroszokén, egy utazást tenni oda, azonban erről egyebet nem közölnek, mivel még semmi sem biztos; és én ezt inkább Magyarország költségén tenném meg, mivel ezeken az érdekes kutatásokon keresztül, a magyar Akadémia működésének is volna érdeme egy nem is Magyarország iránti tudományban, jóllehet az oroszok ismét bőségesebben állnák a költségeket. Egész valószínű, talán azt mondhatnám, biztos számomra egy utazás Szibériába. Az akadémikusok itt, akiket ismerek, nagy jóindulattal vannak irántam, meg vagyok hívva Baerhez minden szerdán ebédre, és Schmidthez minden vasárnap, és megyek is, ha a tanulmányaim engedik; Balugyánszkyhoz minden nap meg vagyok hívva, még többet nem is kívánhatnék, heti 3-4 alkalommal ott is vagyok, október 21. óta egyedül van, a felesége Pszkovba utazott és november végén jön vissza, kiváló emberek és egészen megmaradtak magyarnak «magyar kaposztát jot eszünk – sok gyümöltsüket othon nem bánom éppen, míg haza jövök – de pogácsát, ollyant mit convictusba küldött Mama sokszor szivessen ennék»[1] – Balugyánszky néhány napja nagyon rosszul hall. De ez november hónapban mindig így szokott nála lenni. Különben úgy élek, ahogy otthon, nem is rosszul, reggelire krumpli és kenyér van, ebédre 3 étel egy rubelért, este meg tea; nagyon későn, általában 1 vagy 2 órakor fekszem le és 8-kor kelek fel. De színházban még nem voltam és Taglioniékat sem láttam, holnapután talán meg fogom őket nézni, és utána más színházakat is meglátogatok majd.

A Magyar Akadémiának a napokban küldöm el a válaszomat. Augusztus végén itt volt két professzor Pestről, Csausz és Jordan, meglátogattak engem és hoztak nekem Schedeltől egy levelet, innét Stockholmba utaztak és az útra adtam nekik egy finn ajánlólevelet Arwidssonhoz. Több magyar is akad itt, akik a boldogulásukat akarnák itt keresni, számukra azonban ez nem tűnik egész jónak, ezek általában gimnáziumi tanárok. Egy bizonyos Andrássy Fejér megyéből egy héttel ezelőtt meglátogatott engem – a fivére Martonvásár közelében birtokos – egy megbízható ember. Egy bizonyos Kéri is van itt, egy «poltron», aki 10 év alatt legalább 6 különböző helyen volt szolgálatban. Legutóbb Pszkovban a gimnáziumnál volt francia nyelvmester, egy év után otthagyta az állását és eljött ide, de még nincs alkalmazásban; Balugyánszky azt mondja, bizonyára egy ideig, talán egy évig vergődik itt, aztán megint szerezni akar magának egy állást. Egy másik magyar Szibériában, Tomszkban gimnáziumi tanár, általában latin nyelvet tanítanak.

November 9. óta van itt nálunk hó, és szánon közlekedünk, azonban tegnap enyhült az idő, már 7 fokig fagyott nálunk. Vasárnap kivették a hidakat. Sjögrénnél voltam ebéden, amikor este visszajöttem, sokáig kellett várnom a Névánál. Már alig volt remény az átkelésre a rendőrség közbelépése miatt, jóllehet éppenséggel nem is volt olyan nagyon sok jég. A Néva vizét még nem tudom elviselni, hasmenést okoz nekem, most forralva iszom.

A Finnországba való utazásomból, amelyről a legutóbbi levelemben írtam, nem lett semmi, az időjárás hirtelen megváltozott, kitartóan esett az eső és mivel az ekvipázs nyitott volt, inkább visszamaradtam.

Zay levelét olvastam, nagyon egyoldalúan van megírva, nem válik dicsőségére; némely magyar írók olyannak tűnnek számomra, mint a nők, a fülüket és a szívüket kérdezik, hogy miként hangzik, és azt hiszik, az anyanyelv már ki van művelve, ha ezt a kettőt elégedettnek találják, mert a zene értelmét kevesebbre becsülik, néha efféle ostobaságokkal jönnek elő; elolvasták a «Flamand ünnep Genthez»-t, nem vehetnénk ebből példát? Az ilyen óvatosság dicsőségére válik az embernek, mi történne, ha így kezdtük volna el az ügyünket; hívják meg magukat a vallonokat, és ez a szép figyelmesség, hogy elkerüljenek minden megbotránkoztatót! Miként létezett Ausztria mostanáig? Anglia tett már kísérleteket, hogy a koronája alatt megsemmisítse a nemzetiségeket; nem hoztak létre iskolákat magáért a vallon nyelvért; a politikai egység alkotóeleme valami más, mint amit mi magyarok gondolunk. Azt nem fogjuk elérni, hogy a szlávoknak ne kelljen megérteniük az anyanyelvüket, de hogy ezek, ami számukra szükséges, tudni fognak magyarul, ehhez elegendőek és a fő lépést már megtették, a régi megmaradtakat az idő fogja megtenni, ha ennek az elkeseredés nem állít majd akadályokat. Művelniük kellene a szláv nyelveiket, ez csak előny a számunkra, mivel ez ösztönzés arra, hogy mi sem maradunk meg, és hát a magyar nyelv az uralkodó.

A szlávok már eléggé megmutatták, hogy szívós élettel bírnak, nem fogjuk őket irányítani. Ha békén hagyjuk őket, úgy a szláv és a magyar együtt fog kultiválni, és többet éppenséggel nem követelhetünk tőlük, ugyanaz van a nyelvvel, mint a vallással, azonban az előbbiben az idő mégis sokkal több hatást tesz. Aki a fölényességét ismeri és nem méltóságteljes és kímélettel tud cselekedni, ezek számára méltatlannak, éretlennek mutatkozik. Az Apátnak, ahogy Bonifácnak sem írtam még, és talán 3 hétnél előbb ezt nem is tudom majd megtenni; nehéz dolog, ha az embernek oly sokáig hálátlannak kell tűnnie. Az Apát bizonyára némi könnyelműséget fedezett fel a leveleimben; pedig ahogyan egyúttal Önöknek is, rossz hangulatban vagy kedélybetegségben írtam neki; ha az ember a jót és a szépet már kissé megtanulta megérteni, és mégis az alacsonyabb, sötétebb ösvényt látja átalakulni, ezt a felismert gyengeséget, ezt az ingadozást az elv szerinti cselekvések és a világ előítéletei között, melyeket szándék nélkül magával fog ragadni, hogy kövessen; természetesen elegendő ok az önmagával való elégedetlenséghez, egy betegséghez, amelyet az ember nem ismerhet fel; de amelyeket Önök azokban a levelekben egyúttal mentegetőzésnek vehetnek. Az ember megkísérli, hogy magányosan járjon és a gyenge szellem nem visel még egyet; efféle kísérleteket azonban mindenkinek tennie kell, aki önállóságra törekszik.

A visszautamat nem Varsón át fogom megtenni, de mégis küldjék el nekem az ezredes címét, tudakozódni fogok utána.

A magyar szótárt (magyar–német rész) és a grammatikát a követséggel tudják nekem elküldeni, kérem, tegyék ezt meg, a lehető leghamarabb. Udvardyt üdvözöljék, azonban a leveleimet ne nyomtattassák ki, azt hiszem, olyan különös dolog nincs benne, majd az Akadémiához szóló tudósításomat kinyomtattatják.

Ezt a levelet a követség útján küldöm és a későbbiekben ezt mindig így fogom tenni; Woynánál még nem tettem tisztelgő látogatást, azonban ma megteszem, miután ezt a levelet leadtam.

Juli tehát búcsút mond a házuknak, kedves Szüleim, talán többen össze fognak gyűlni maguknál, ha tehetném, én is szeretnék közöttük lenni, most gondoljanak arra, hogy a Névánál van egy lélek, aki örül ennek a napnak, és áldását kéri rá.

Üdvözletem az Apát úrnak, a perjelnek, az alperjelnek (öreg), Ányosnak, Kollernak stb. minden vendégnek, akik ott vannak; és Önök írjanak nekem hamarosan. Csókolom a kezüket sokszor és maradok szerető fiuk

Tóni

[Utóirat]

Julit, Bertát csókolom. Zirzennek is külön üdvözletem.

«Magyar ruhát nem csinyáltatok sok pénzbe kerülne – és mi haszna ha három ho mulva Siberiába utazok.»[2]

[1] Reguly a német nyelvű levélben magyarul írta eme sorokat.

[2] Reguly a német nyelvű levélben magyarul írta le ezt a mondatot.