Helsingfors, 1840. január 16.

3)

Drága jó Szüleim!

Ma kapom meg a november 22-én kelt levelüket. Ez hosszú idő, és egy levélnek ezt az utat bizonyára hamarabb meg kellett volna tennie. Önök azt hitték, hogy ezt a levelet a Pétervárról való visszatérésem után Hamburgban fogom kézhez kapni; és ezért mondják, hogy az első legközelebbi úton haza kell jönnöm. De most mi legyen, legkedvesebb Szüleim, mivelhogy én még Helsingforsban vagyok? Pénz nélkül utazni bizony a leggyalázatosabb és legrosszabb életmód a világon, amelyből 3 hónap igencsak ki tudja fárasztani az embert. Tehát hazatérnék én, ha lehetséges volna – de hogyan segíthetnek rajtam? Még itt kell ülnöm, amíg egy erőteljes megváltás nem érkezik.

A Stockholmból küldött levelemben megírtam Önöknek: „Néhány napon belül írni fogok az Apát úrnak segedelemért; azonban mivel a hosszú tartózkodásom Stockholmban meghaladja az általam kiszámolt időt, ezért Önöktől is kérek még egy kis kiegészítést ahhoz az összeghez.” (Azt gondoltam, az Önök által Stockholmba küldött pénzből elutazok Pétervárra, és ott mindent megnézek, az Apát úrtól kapott pénzből pedig fedezni fogom a visszautamat egészen hazáig. A terv jól ki lett gondolva, és így azt hittem, sem az Apát úrnak, sem pedig Önöknek, jó Szüleim, nem jelent nagy terhet – azonban szerencsétlenül alakult a dolog.) Eme levelet követően naponta vártam az értesítést az Apát úrtól, és gondoltam, talán Önöktől is. Az Önök levele most itt van, és nagyon köszönöm – ez nagyon meglepett engem. Az Apát úrtól azonban nem kaptam híreket, és Önök sem írnak nekem semmit; az Önökhöz szóló levelemet egy héttel később adtam postára, így talán még nem vették kézhez, amikor elküldték nekem a levelüket és bejelentették az összeget, amelyet ma simán meg is kaptam.

Az előbbi zárójeles részből Önök is látják, hogy a pétervári utazásra nem olyan meggondolatlanul vállalkoztam – azt gondoltam: «divide et vinces» – az útiköltségeket meg akartam osztani az Apát úr és Önök között, és hittem, hogy ez nem lesz nagyon megterhelő. Csupán az egyenlőtlen posta, és bizonyára a kéréstől való aggodalmam – mivel talán nem mertem egyenesen megmondani, hogy mit akarok – torzították el ezt a jó tervet, ami miatt most szenvedek.

Önök panaszkodnak, hogy drága, költséges az utazásom. Jó Szüleim, én sokat számolgattam az elutazásom óta, ezért azt hiszem, hogy Önöknek ez csak így tűnik; a kérésem váratlanul jött az Önök számára, a segítségük pedig gyorsan kellett, ez az ami megterhelő volt. Július 18-án történt, hogy elutaztam Pestről, ez tehát most 6 hónap. Hasonlítsák most össze az Önök által nekem küldött teljes összeget a tavalyi kiadásokkal, amelyek 6 hónapra estek Önöknek, vagy azokkal, amelyeket ez idő alatt otthon költöttek rám. A tavalyi évben 6 hónap alatt többe kerültem Önöknek, mint most az utazásom során.

Aztán azt írják nekem még egyszer, hogy az első legközelebbi úton haza kell jönnöm. Kedvem lett volna delejeztetni magamat, hogy a gondolataikat és beszédeiket kihallgathassam, amikor a január 4-én kelt levelemet megkapták. Számomra valójában ez egy nagy összeütközés, mivel egyrészről már fáradt vagyok az itteni életemmel járó sok gondtól, és szívesen kipihenném magamat Önöknél; viszont másrészről olyan fájdalmas volna látni, hogy ezt a megkezdett munkát, mely nekem oly szép reményekkel virul, most befejezetlenül kelljen elengednem – amiért egy egész télen keresztül éltem, most haszontalanul romba dől. Gondolom ezt, amennyiben Önök a visszautamat nem Moszkván, Kijeven és Moldván keresztül engedélyeznék, ahol sok finn[ugor] törzzsel és dialektussal tudnék érintkezésbe lépni. Valójában, a már Önökkel közölt útitervem feljogosít a reménykedésre és megérdemli a részvétet. A nagyságos Apátnak csak röviden tettem erről említést, mivel tudom, hogy Önök közölték vele az írásomat. Nem akartam túl hosszadalmas lenni az ismétléssel. Az erre szolgáló útiköltségek fedezéséhez sajátos módon kértem a segítségét: neki oly sok jó barátja van még az ifjúkorából, akik tehetősek, több olyan is lesz közülük, akik irányomban és a tervem iránt jobban érdeklődnek és részt vesznek. Ha tehát ő lesz olyan jó, előadja nekik a szerencsémet meg a nyomorúságomat, és elnyeri a részvétüket. A pénztelenségem semmilyen más eszközt nem tesz lehetővé számomra. Van még egy személy, aki az Önök és az Apát támogatása mellett még adakozik nekem, így aztán nyugodt vagyok, és nem fogok olyan sokat restelkedni, ha levelet kell írnom haza – ahogy mostanáig –, ahol nem tudom, hogyan kellene mindig előhozakodnom ezekkel a végzetes pénzkövetelésekkel.

Sajnálom, hogy Önök olyan röviden írnak nekem – mint az első levél, amelyet Stockholmban kaptam meg Önöktől, jó Anyám; oly szűkszavú volt, gondoltam, idegen helyen íródott Pozsonyban. De ez a második úgyszintén. Kérek ezért egy harmadikat, ahol a megmaradt tartozás is ki lesz fizetve. Ha könnyű papírt használnak, akkor a levél bizonyára ily nagy távolságra nézve sem számít túl nehéznek. A „Bécsen és Péterváron keresztül” címzéssel biztosan megkapom – az avizóról aztán Schertz külön tud majd gondoskodni.

A nagyságos Apátról sem írtak nekem semmit. Bizonyára már megkapta az innét írt levelemet. Néhány tőle való sor is nagy örömet szerezne nekem – ez volna az első levél, amelyet tőle kapnék.

Hány fokos hideg van ma Önöknél? Helsingforsban csupán egy fok van, és néhány napja esik az eső. Látják, ilyen a klíma a hideg, zord északon. Itt biztosan többet tanulok és elmélkedőbbé válok, mintha Franciaországban vagy Olaszországban volnék. (De volt már 29 Celsius fokunk is – az 23 Réaumur fok).

[Utóirat]

Minél több pénze van az embernek az úton, annál nagyobb a megtakarítás. Ezt ezen keresztül kívánom elmagyarázni: ha Stockholmban rögvest kézhez kaptam volna az avizót, nem kellett volna még 3 héttel tovább itt élnem – ezáltal elutazhattam volna Pétervárra, és így mostanra már otthon is lehetnék. Azonban most már így alakult, örülök ennek a sorsnak, ez vezetett engem a mostani céljaimhoz, aminek csak örülni tudok.

Január 17.

Drága Szüleim! Meglepődtek Önök, amikor az előző levelemben a nagy pénzkívánalmamat olvasták, és emiatt bizonyára ingerültek voltak. Azonban remélem, hogy ezt február végével vagy március elején itt megkapom – persze nem az egészet Önöktől, hanem azon a módon, ahogyan azt az Apát úrtól kértem. Mivel másképpen nem tudok innét továbbmenni. Most fizettem ki a szabómnak 91 rubelt, valamint a szállásadómnak 108 rubelt (a rubel C érme aránya: 100 forint C érme = 210 rubel) két hónapi itteni lakhatásra, reggelire, ebédre, gyertyákra stb. – ezeken kívül még sok fizetnivalóm volna. A mosnivalóim szüksége is nyomaszt engem, napról napra több van stb. Az innen való elutazásom előtt még elég sokat kell itt fizetnem, és azonkívül még ott van a nagy út egészen hazáig.

Vegyék át tehát – mibe fog nekem kerülni itt még 3 hónap? Mibe a ruháim, a könyveim? És mibe került az utazásom idáig (Helsingforsig gondolom, mivel oly sok utat kell megtennem, hogy hazaérjek). Ez a három «notis ingredientes»[1] valóban egy nagyobb összeget tesz ki még, ahogyan azt az előző levelemben közöltem.

De nem akarok mindig az oly komoly létkérdésekről beszélni. Szólnom kellene most Önöknek valamit a hagyományokról és a szokásokról. Önöknél most farsang van, és Juli igazán sokat fog táncolni. Ezt itt nem illetik ennyire sajátos néven, de az egész tél egy farsang. A társasági élet aligha érhetne magasabbra, ahogyan ez itt zajlik – és privát bálok (amelyek hát ragyogóak) naponta vannak, gyakran 2-3 is van egy nap. Így megy ez egész télen keresztül, mivel nyáron mindenki a földeken van. Ezek 7 és 8 óra között kezdődnek, és éjjeli 1 és 2 óráig tartanak. Általában először keringőznek, majd néhány francia tánc jön, azután svéd és orosz négyesek, utána pot-pourri vagy mazurka, és ismét keringővel zárul a bál.

Nagyon sok teát isznak – minden egyes házban esténként naponta fel kell hogy szolgálják, és az oroszok Sveaborgban nagy ivópoharakból isszák, reggelire is.

A déli étkezés előtt mindig előebédet tartanak svéd szokás szerint, mégpedig egy jó étvágygerjesztő snapszot, és szendvicset sózott lazaccal, szardellával, kaviárral, vagy más sós ételeket, ami felingerli az étvágyat, és ezután ülnek az ebédlőasztalhoz, ahol 4 szokásos ételt szolgálnak fel: tudniillik halat (jóféle tengeri halakat), aztán levest vagy kását (rizsből vagy másból, tejjel), utána sültet (nagyon sok császármadarat, rénszarvashúst is) és végül süteményt vagy zselét. A kását különösen szívesen eszik, és vacsorára sok házban naponta van belőle; karácsonyra van egy nemzeti jellegű is, ahogy nálunk mákos kalácsot, úgy itt déli és esti kását és «lutefisk»-et esznek (egy szárított hal, mint a szárított tőkehal, nagyon jól el van készítve).

A finn ember a külső tulajdonságai szempontjából nem sok érdemlegességgel bír, mégis oly egyenes tartással és őszinteséggel rendelkezik, amilyen egy igazi magyarnak van. „Az ökröt a szarvánál, az embert a szavánál” – ez a jelmondatuk. Csupán néhány van közülük, aki kissé túlzottan flegmatikus.

A finn hölgyek ugyancsak kevésbé szépek, mégis nagyon sok bájjal és szívélyességgel bírnak. Azonban a svéd nőket, akiket itt és Stockholmban eléggé megismertem, a gyermeki finomságuk, élénkségük és a valódi nőiességük miatt a világon egyedülálló nőszemélyeknek nevezhetném. Sokat olvasnak, és minden művészetben képezik magukat – csupán a zenéhez nincsen zsenialitásuk, mivel az ízlésük nagyon szegényes. Azonban az oroszok ebben előnyösebbnek tűnnek – január 8-án a sveaborgi admirálisnál egy ragyogó bálon és egy privát színházi esten voltam hivatalos, ahol a Trenk bárót és egy eredeti orosz komédiát adták, mindkettőt nagyon sok dallal, és igen jól énekelték és játszották ezeket.

A Finn Bányamű főtisztviselői között van itt egy nagyon jó ember, Nordenskiöld úr, aki sokat érdeklődik irántam. Sokfelé megfordult és sokat tanult. Nagyon érdeklik a magyarországi ásványok – és az elutazásom alkalmával finn ásványokat fog nekem adni, ezért ezt az ajándékot magyar ásványokkal viszonzom neki. A finn ásványok nagyon érdekesek, amennyiben sokat közülük Svédországon kívül sehol nem lehet találni; ha ezért az Apát úrnak ezzel örömet tudnék szerezni, az megörvendeztetne engem – ezek közül sokat még csak újonnan fedeztek fel, új nevük van és ezek nálunk ismeretlenek.

Zipser nagylelkűsége révén a Helsingforsi Egyetem, ahogy a stockholmi Természettudományi Társaság is, rendelkezik magyar ásványgyűjteménnyel – ő ezáltal csupán Magyarország hírnevét akarta terjeszteni, és nem kért ezért semmi mást, mint Stockholmból néhány medált és a divatos svéd érméket. Amikor Berzeliust meglátogattam Stockholmban, megkért engem arra, hogy ezeket az érméket vigyem el neki, de amikor mondtam, hogy Zipser halott[2], úgy gondolta, ez fölösleges (jóllehet az özvegyének nem lett volna kárára) és ezek itt maradnak. Az ásványok nyáron könnyen elküldhetők Hamburgba, és onnét az Elbán meg a Moldván Prágába.

Már előre nagyon örültem Fessler ismeretségének is Péterváron, azonban állítólag 2 hónappal ezelőtt meghalt. Névről ismerek még egy Orlay államtanácsost Péterváron, egy született magyart, viszont nem tudom, hogy él-e még; de a családját fel akarom keresni.

Délután Nordenskiöld be akar engem mutatni a sógornőjénél, Kothen bárónőnél, és Kjernå alkormányzónál – egy igazán kellemes estére számítok.

Megismétlem, drága Szüleim, még egyszer a kérésemet: küldjék el nekem most egyszerre azt az összeget, amelyet az egész utazásomra osztottak fel, ne fosszanak meg ettől, idegenben – amit Önök tőlem nem is tagadnának meg otthon, ahol nem is volna ilyen keserű a létezés. Most a levelükre a válasszal talán 3 hónapot tudok várni; ha még egyszer ilyen helyzetbe kerülök, mint amilyenben most vagyok, hogy ilyen alkalomból kell írnom Önöknek, úgy attól tartok, második alkalommal Oroszországban telelek át.

Csókolom Önöknek – éppúgy az Apát úrnak – a kezüket sokszor, és maradok szerető fiuk,

Tóni

[Utóirat]

Julit, Bertát csókolom, és minden más ismerőst.

Ha akartam, küldhettem volna Önöknek rénszarvas-sonkát az újesztendőre. Ma 2 fokos melegünk van.

[1] Reguly itt valószínűleg az előzőekben felsorolt kiadásokra utal.

[2] Nem kizárt, hogy Reguly itt tévedett, mivel az életrajzi adatok szerint az ásványtudós, akiről szó lehet – Zipser Keresztély András – a jelzett időben még élt. Ugyanilyen családnevű, ásványokkal foglalkozó szakemberről nincsenek információink.