Hamburg, 1839. szeptember 18.

1)

Drága jó, legkedvesebb Szüleim!

Leveleim eleje általában kérés volt – ami ugyan nem ajánlatos, mivel az ember csak a hibák kijavítása és a hiányosságok pótlása miatt kér, azonban hogy ez semmi rosszat ne váltson ki, ezt a «Stylus Curialis»-t ismét meg kell tartanom. A hallgatásom bizonyára már nyugtalanította Önöket, és talán rossz feltevéseket idézett elő, viszont nem kevésbé gyötörte az én személyemet, kedves Szüleim. Mert való igaz, hogy a gondolat – ami oly sok jóságnak nem egyszer egy órát tud áldozni, és a gyakori közlések révén egy kis örömet állít szembe – idővel nagyon aggasztott engem, és ezáltal sok szép órámat tönkretette, de emellett még az íráshoz sem tudtam hozzáfogni. Néha olybá tűnök magamnak, mint egy megátalkodott bűnös, aki mindig a keresztfához akar kúszni, de a gonosz szokása miatt ez nem lehetséges – mert az is egy szokás tud lenni, hogy amikor az első elhatározásom kudarcba fulladt, többé már nem tehettem ezt jóvá. Így hát eme levélpapírt (amelyet Önök a kezükben tartanak) már augusztus 30-a óta magamnál tartom, 89 mérföldnyi utat tett meg velem anélkül, hogy használhattam volna.

Már Brünnben akartam írni – egyedül a város bosszantott – csak egy fél napot időztem, és így elhalasztottam Prágáig. Itt 4 és fél napot voltam, azonban az első napokban lefoglalt engem ez a legérdekesebb város, amelyet olyannyira megnéztem, hogy az utolsó napon, alighogy befejezhettem volna az itt elkezdett kis újságomat, ismét utaztam tovább – és így történt ez Drezdában, Berlinben és más városokban. Oly sok mindenben volt részem, ezért igen hosszasan kívántam erről beszámolni Önöknek is, és az elképzeléseimben egész úton megmaradt egy meglehetősen nagy levél megírása. Ugyanis az egy helyen való hosszas tartózkodást, amelyet egy város, annak különlegességei stb. megkívánnak, sem a késői évszak, sem pedig a korlátozott megtakarításaim nem tették lehetővé számomra – és egyébiránt ha az ember ily módon egész nap ide-oda futkos, és este még vacsorához társasági helyszínt választ, hogy az ottani életet, a lakosok jellemvonásait jobban megismerje, és sokáig időzve csak későn érkezik haza – így valójában a fáradtság és a szórakozottság miatt nem lehetséges az írás, az álom az ágyba taszít anélkül, hogy bármit is feljegyeznék.

Ehhez jön hozzá az is, hogy általában társaságban utaztam, és ezáltal is gyakorta korlátozva voltam.

Most 16-a óta Hamburgban vagyok, tehát írni akarok anélkül, hogy előtte más tárgyak zavartatnának engem (a jó szándékomat a papír méretén is látják).

Az állapotom a legjobb. Az első napok, különösen a rossz víz Morvaországban és Csehországban[1] Prágáig, bizonyára rossz hatással is voltak az egészségemre. Gyengének éreztem magam, ellenben Prága óta erős és egészséges vagyok, és jobban érzem magam, akárcsak a tavalyi esztendőben. Ez tehát a testem. A szellemem, a lelkületem – az derűs, vidám és boldog, majdhogynem ujjong. Minden egyes lépéssel tapasztalok és tanulok, és a finom, barátságos emberek és a tekintélyes ismeretségek révén is nagyon kellemesen élek (csupán a pénzhiány okoz nekem néha gondokat).

Pesttől Hamburgig 290 mérföldet tettem meg 340 forinttal, többnyire persze kocsin, mivel ilyen nagy utakat gyalog megtenni nem volna lehetséges. Gyalogtúrákat is tettem szép vidékeken keresztül, ahol volt társaságom, azonban a nagy erőfeszítések révén az ember csak elrontja az örömet, amelyben az élénkebb megfigyelés útján alkalmasint kipihenten részesülhetne. Ezáltal ahol lehetséges, mindenütt járművön utazom (így esett ez meg egészen mostanáig).

Pozsonyból bizonyára megkapták az írásomat. Innét szeptember 21-én utaztam el a postával, Bécsből pedig 23-án vasúton Brünnbe, úgyhogy Pernsteinen (Schröflék egykori uradalma, tehát az Esterházyak is onnét valók), Morvaország legszebb vidékén, és Leitomischlen keresztül 26-án Prágában voltam.

Ez a legérdekesebb város, amit láttam: a szép, romantikus fekvése, a palotákban és a megszámlálhatatlan, meglehetősen sajátos módon megépített tornyokban – mely oly temérdek, mint egy nyugvó hadiflotta árbocai – való gazdagsága olyan vonzerőt ad a városnak, amelyet nem lehet kifejezni. Eléggé különösen érzem magam itt. A város a teljes történelmet magában hordozza, ahogyan megtestesíti a legrégebbi mítoszok és mondák jellegét – az időt, egészen a legújabb, legérdekesebb eseményekig.

Társaság gyanánt számomra két nagyon kedves ember van itt (Erxleben gyógyszerész már inkább éltes, és Thiergen kereskedő Triesztből), amikor Karlsbadba utaztam, elváltunk egymástól, azonban az úton találtam ismét egy professzort Dessauból (Tradt gimnáziumi tanár). Vele tettem meg az első gyalogtúrámat Franzensbrunnon és Egeren keresztül Wunsiedelbe, Alexandersbadba (Bajorországban) és a Fichtelen meg az Érchegységen át Teplitzbe. Nagyon sokat tudnék itt mesélni, de megint az az átkozott rövid idő…

Teplitzből a kulmi csatamezőn[2] keresztül jutottam Aussigba, és onnét a berlini Pathow titkos pénzügyi tanácsossal az Elbán, egy gondolán Tetschenbe. Itt egy csodaszép vidéken találkoztam Orzowenskyval, egy régi diáktársammal, akit már 7 éve nem láttam; és a gőzhajón, amikor többek társaságában a Szász-Svájcból Drezdába utaztunk, a pesti Petykó ügyvéd úrral és a feleségével.

Drezda nem tetszett nekem, mivel a várakozásaimban csalatkoztam, és a műkincsekkel űzött hallatlan uzsorázás is nagyon bosszantott, így augusztus 17-én vasúton Lipcsébe utaztam, és Hallén, Dessaun, Wittembergen, Potsdamon át Berlinbe (augusztus 24-én vasúton).

Ez volt a harmadik túrám (az első Pozsonytól Prágáig, a második Prágától Drezdáig), és mindegyik nagyon kellemes volt, Tetschenből kiváltképp nagyon szépen utaztam Lipcséig, az elválásunk közös helyszínéig: Petykó ugyanis Karlsbadba utazott; Callmeyer udvari tanácsos (ő, amikor Stettin közelében meglátogattam, adott nekem egy ajánlólevelet a rokonához, aki itt lakik Hamburgban) Teplitzbe; az amszterdami Welsenes báró a stettini Schubert kereskedővel és Orzowenskyval egyenesen Berlinbe, én pedig Halléba.

A negyedik túra – jóllehet nagyon kevés pénzem volt – ugyancsak nem kevésbé bővelkedett tapasztalásokban, majdhogynem a legérdekesebbeket tudnám mondani, de még fáradságos és egy kissé gondokkal telt is volt: Stettinen át Schwinemündébe (Seebad), a Rügen szigetre, és Stralsundon át, Mecklenburgon keresztül – Rostockon, Doberanon (megint Seebad) át – Hamburgba.

Berlinben a szállásom nem került semmibe (ez is egy megkönnyebbülés), mivel Orzowensky (gyógyszerész, a képzése miatt akar itt tanulni) már rendelkezett egy lakással, amikor megérkeztem, így aztán nála voltam; ő adott is nekem 10 tallért kölcsönbe, hogy ezt a túrát Pomeránián keresztül a Balti-tengerhez megtehessem, ami már előre olyan hatással volt rám, hogy – jóllehet 89 mérföldnyi – inkább előnyben részesítettem a másik úttal szemben, amely Berlinből egyenesen Hamburgba vezet, ám a 36 mérföld alatt nagyon sivár és unalmas.

Mutzenbechernél, akihez Schertz jelentett be, megkaptam a 100 forintérmémet[3], ám nagy levonással – ez nekem 20 holland dukát volt – ami bizonyára itt megegyezik a körmöcivel[4] (mivel a körmöci itt az árában is veszített), de 20 körmöci még nem is tesz ki 100 forintérmét.

Nem tudom, hogy a megtett utamról szóló tudósításokat jól és érthetően írtam-e le Önöknek, drága Szüleim, mivel ennyi sok mindent egyben megírni, már kissé zavart okozott nekem. Most még egy kis célzást akarok tenni az előttem álló útra, azután a levelemet ismét egy kéréssel zárom.

20-án elutazom innét a szép Holsteinen keresztül Kielbe, Koppenhágába; Koppenhágából Gothenburgba (Svédországban) és Trollhättenen (Európa legnagyobb és legszebb vízesése), Wenersburgon át Stockholmba; Stockholmból Pétervárra, és ismét vissza Lübecken át Hamburgba.

Kedves Szüleim! Talán meglepődnek ezen a merésznek tűnő terven, de sírva kellene visszatérnem, ha a mostan oly közel lévő szép Svédországot és ezt a világvárost, a büszke Pétervárt nem láthatnám. Amit most kevésből meg tudok tenni, egy másik alkalommal ehhez ezrekre volna szükségem.

Honnét vettem ezt a lelkesedést Észak iránt? – nem tudom. De már egy teljes éve uralkodik rajtam, és mivel ezeket a vidékeket is elég jól ismerem, tudom, hogy nem fogok csalatkozni. Svédország történelme elsőre magával ragadott, és általa – az érdekes svéd karakter. Tudják ezt a barátaim is, akik egy társaságba jártak velem, de nem hitték, hogy eljutok ide.

Ez az utazásom útvonala, és amit ezen keresztül megteszek, Önöknek is sok örömöt fog okozni, drága Szüleim. Azonban… Azonban nincs elég pénzem. Gondolják meg, kedves Szüleim, ismét otthon volnék, ott különféle szükségleteim volnának, ismét Pestre vagy Pozsonyba kellene költöznöm, kiadásaim volnának ruhadarabokra, szállásra, kosztra, üdülésre stb. Minderre most nincs szükségem. Az utazás valójában kevéssé kerül többe, mint egyébként a szórakozásom. Így aztán oly szabad vagyok, és megkezdem a következő utazásomat pénteken, szeptember 20-án. Mindeközben ez a levél 30-án az Önök kezében van. És Önök… kedves, drága Szüleim, kérem Önöket! Önök 2-3 vagy legfeljebb 4 napon belül egy 30-40 holland dukátnyi összeget bejelentenek majd Schertznek, ezt aztán Schertz megírja Mutzenbechernek, ez pedig megígérte nekem, hogy nyomban eljuttatja tovább Stockholmba; 4-5 napon belül nálam van Hamburgból Stockholmban.

Így ezt az utat egész jól, megbotránkozás nélkül fogom megtenni, és november 1-éig ismét Hamburgban leszek. Az útlevelem már megvan a nagyon szívélyes konzultól, von Pretis úrtól.

A Hamburgból való további visszautazásom miatt írni fogok a nagyságos Apát úrnak Stockholmból. Úgyis el kell intéznem neki egy ajánlást Berlinből, a poseni Dunin érsektől (látogatást tettem nála).

A drezdai gőzhajón ismerkedtem meg Banerral, egy fiatal svéddel; az ő elődeinek egyike volt Baner tábornok, Torstenson alatt a harmincéves háborúban. Teplitzből utazott Stralsundba, itt megházasodik és megy haza a birtokára. Tekintélyes, egyike az első családoknak. Meg is fogom őt látogatni, mivel egész barátságosan meghívott engem.

Az utazásom egész jól fog menni, ahogyan az előző, idáig vezető út – aki nem mer vállalkozni valamire, az nem is lát semmit és nem is jut semmire.

Ezért kérem kedves Szüleimet, hogy a pénzt rögvest küldjék el Schertznek, mert zavarba hozhatna engem, ha csak egy nappal később érkezik meg. Ha egyébként senki nincs ott, a pénzt küldjék el esetleg Udvardynak, aki át kell hogy adja Schertznek (mivel a pénz kézhezvétele nélkül nem fogja megtenni a bejelentést). Azonban expressz holland dukátot kell bejelentenie, így veszítem rajta a legkevesebbet. Kedves Papa fogja ezt már kiegyenlíteni, minthogy a holland dukátnak ott saját árfolyama van – számításaim szerint egy holland dukát 4 forint 16 korona pénzérmét tesz ki.

Hamburg oly sajátos, ahogyan azt általában ábrázolják: egy kereskedő-kolónia a világ minden részéről, legnagyobb valódiságában – ebből adódóan egy utazó számára a szép vidékeken kívül csak a jellege figyelemre méltó – Hamburgot különben 2 nap alatt meg lehet ismerni. Az emberek mindenben hóbortosak, mértéken felül dolgoznak és ugyanúgy mértéken felül élveznek (evésben, ivásban és mindenben). Ezért nem is lát az ember semmiféle sorvatag, rideg spekuláns-arcokat, csenevész testfelépítést stb.

Milyennek ismerik itt Magyarországot? (Tudniillik sok külföldi jön ide.) Mennyire jó véleménnyel vannak róla? És hogy egyáltalán mennyire szeretik itt a magyarokat, arról soha nem is álmodhattam volna. Az utazásom során, ahol elmondtam, hogy magyar vagyok, csak így sóhajtoztak: ó, az egy szép, jó ország; hát ott Önöknek persze jobban megy. Egyébként általában bajornak vagy franciának néztek engem. Gyakorta néznek minden más nemzetiségűnek engemet, magyarnak csak egyetlen alkalommal (Berlint kivéve, mivel ott ismerik a magyarokat a nyelvükről, mert sokan tanulnak ott).

Most mindenütt Doktor úrnak neveznek engem, mivel úgy jegyeztetem be magam mint jogász – persze mint jogi doktor.

Wurdát itt nagyon megbecsülik, tegnap megnéztem őt mint Massaniellót[5], ma beszéltem vele és holnap eljön az asztalhoz az Anglia Királya Szállóba, ahol lakom. Sokszor üdvözölteti a fivéreit.

Megismétlem a kérésemet még egyszer, és sokszor csókolom legkedvesebb Szüleim kezét mint a szerető, engedelmes fiuk,

Tóni

[Utóirat]

Julit, Bertát is sokszor csókolom.

Üdvözletem minden ismerősnek a környéken – különösen Ányoséknál stb. – kiváltképpen Zirzennél is, a prior és a pap uraknál stb.

Jó szüretet, reméltem, hogy én a Rajnán veszek részt rajta, azonban ezt Oroszországban kellene tartanom.

[1] Csehország (Bohémia) ebben az értelemben mint történelmi tartomány szerepel.

[2] A kulmi csata 1813. augusztus 29–30-án zajlott le Csehország északi részén, a mai Chlumec (Kulm) és Přestanov (Priesten) falvak között. A franciák 32 000 katonája támadta meg Vandamme tábornok vezetésével a korábbi drezdai csatában meghátrálni kényszerült, ekkor Barclay de Tolly parancsnoksága alatt álló szövetséges (osztrák–porosz–orosz), 54 000 főt számláló erőket.

[3] Az eredeti kézirat szövegében «100 fl M» szerepel.

[4] Reguly itt a körmöcbányai dukátra céloz.

[5] Reguly itt Daniel Auber (1782–1871) francia zeneszerző «A portici néma» című operájának főhősére, Masaniellóra utal mint szerepre.