Raifai kolostor, 1845. május 30.

Legmélyebben tisztelt Államtanácsos Úr!

A múlt héten nem írtam Önnek, mivel reméltem, hogy a következő postával talán kapok Öntől egy levelet. Mivel azonban a levélhordó, akit Kazanyba küldtem, már másodszor tért vissza üres kézzel, így azt kell vélnem, hogy a várt levél, amelyet Ön, igen tisztelt Államtanácsos úr, talán a földrajzi térképekkel együtt küldött nekem, veszendőbe ment. Az utolsó levél, amelyet az Ön becses kezéből kaptam, április 18-áról volt keltezve.

A cseremisz munkáimat most már hamarosan be fogom fejezni. A következő vállalkozásaim tekintetében viszont kétségek között lebegek, mivel az egészségem ismét aggasztó. Megint hasmenéstől szenvedek, amely néha annyira legyöngít, hogy nem csupán a munkától veszi el az erőmet, hanem időnként úgy tűnik, mintha az életet is kioltaná belőlem. Különösen érzékelhető még az is, hogy eme gyengeség közepette (mialatt még szellemileg is meg kell magam erőltetnem) hullik a hajam, mégpedig az utóbbi időben olyannyira, hogy attól tartok, ha ez hamarosan nem marad abba, akkor megkopaszodok.

Ezért az utolsó előtti alkalommal az Ön tudomására hozott tervem mértékét bizonyára fel kell adnom, a csuvasokhoz hozzá sem kezdek, és talán csak a mordvinokkal foglalkozom majd. Ennél fogva innen Nyizsnyij Novgorodba fogok utazni, és onnét a mordvinokhoz. Ha netán valamivel jobban és erősebbnek érzem magam, úgy megpróbálok legalább egy hónapig velük foglalkozni; ha nem, akkor – mellettük elhaladva – Kijevbe utazok, és onnan pedig haza. Ebben a gyenge állapotomban Pétervárnak semmi varázsa nincs számomra, ezért látni sem óhajtom, abban a reményben, hogy egy másik alkalommal majd újra felkereshetem. Nincsenek is ott olyan különösebb ügyeim, amelyek az ottani jelenlétemet szükségessé teszik. A könyveim (a Gottlundtól valók, és a Halpertnál lévők) szállításáról Eggers gondoskodhat – és a tartozásaimat Balugyánszky és Halpert felé ily módon még könnyebb lesz megfizetnem, mivel megspórolom a pétervári utazásom és az ottani tartózkodásom költségeit. Csupán a viszontlátás öröme vonzhat engem oda, mivel oly drága számomra, mint egy második otthon, erről azonban ilyen megtört, sorvadt állapotban inkább lemondanék.

A hazautazás ezen esetére tehát – őszintén kérem Önt, hogy küldje tovább Eszterházy grófnak az itt mellékelt levelet, amelyben egy útlevelet kérek tőle a hazautazásomhoz, és ezt majd szíveskedjen nekem Nyizsnyij Novgorodba címezni, ahol meg fogom várni. A másik kérésem pedig, hogy azt a 100 ezüstrubelt, amelyet Ön megőrzött, vagy ha talán lehetséges, 500 rubelnyi utalványt küldjön el nekem – «post restante» – ugyancsak Nyizsnyij Novgorodba, hogy az útiköltségek miatt esetleg ne kerüljek zavarba, mivel Erdélyen keresztül akarok hazautazni, amely nagyon érdekel engem. Besszarábiában is érdekesek volnának nekem az ottani, közülünk kivált magyarok, ha legalább csak átutazóban láthatnám őket – ehhez viszont (április elején)[1] még 100 rubelra, vagy talán még többre volna szükségem. A Magyar Akadémiának legutóbb azt írtam, hogy nagyon szeretnék még ezen a nyáron hazatérni, és kértem tőlük a visszautamhoz is némi pénzt – abban az esetben, ha ez már megérkezett volna, ki lehetne belőle fizetni az adósságot Balugyánszky asszonynál.

Legutóbb elfelejtettem Önnek megírni, hogy Kunik úr törlesztett nekem 20 rubelt az adósságából, és ezért az már csak 80 rubelt tesz ki. Ha netán nem volna neki pénze, akkor ez az adósság még megmarad.

Van még egy kérésem, amivel azonban nem merem Önt megterhelni; Kunik talán lesz olyan szíves, hogy gondoskodjon erről. Halpert úrnál maradt egy zöld frakk, egy surtout, egy magyar baltot néhány inggel és más kisebb fehérneművel együtt (talán lehet, hogy annál a szolgálónál vannak, akinek 100 ezüstrubellal tartoztam, mégis azt hiszem, hogy Halpert elvitte ezeket tőle). Ha eme dolgokat el tudná nekem küldeni a postával Nyizsnyij Novgorodba, úgy ezzel nagy szolgálatot tenne, mert különben muszáj lesz új ruhákat készíttetnem.

Ha esetleg az egészségem valamelyest javulna, mivel még mindig él bennem a remény, akkor természetesen hosszabban fogok időzni a mordvinoknál.

Magamat a kegyeibe ajánlva, maradok az Ön jótettei iránt mélyen érző, mindig leghálásabb szolgája,

Reguly

Amennyiben Eszterházy nem tartózkodik Pétervárott, úgy kérem – anélkül, hogy ezt a levelet leadná – igényeljen a részemre egy útlevelet.

A régi magyarországi útlevelemet még Svédországban elvették tőlem, és azóta nincsen útlevelem.

Körülbelül június 17-én érek Nyizsnyij Novgorodba – ha 20-áig az útlevél és esetleg a ruhák nem érkeznének meg, úgy nagyon megkérném arra, hogy legalább egy levélben tájékoztasson erről – akkor hátrahagynám a címemet a városban a postaigazgatónál, azzal a közléssel, hogy hová kell ezeket a leveleket és csomagokat utánam küldeni a mordvinokhoz.

Őexcellenciájuknak, Frähn és Balugyánszky uraknak, ahogyan Schmidt úrnak is, a legőszintébb és legmélyebb üdvözletem.

Az Ön mélyen tisztelt hölgyeinek a legőszintébb kézcsókom.

[1] A hónap megnevezését illetően itt ellentmondás fedezhető fel. Reguly vélhetőleg tévedésből írt áprilist.