Berjozov, 1845. január 30.

Mélyen tisztelt Államtanácsos Úr!

Csak most tudom felfogni mindazt, ami a Pétervárról való elutazásom óta történt. Hogy a kötelesség engem most hazaszólít, most már azt is megértem. Ezért nemsokára elhagyom Berjozovot. Két hét leforgása után, ami alatt több dolgot még át kell írnom, elindulok innét a Szoszva mentén a Lozvához, majd onnan a Viserához, Cserdinybe és Permbe – március közepe táján Kazanyban vagyok.

A lépéseimmel bizonyára el tudok majd számolni, de sajnos miért is volna itt szükség a magyarázkodásra. Az első ok, ami engem Vszevolodszkoje elhagyására késztetett, az a tapasztalat volt, amelyet az Ivgyelhez vezető utamon szereztem, mégpedig az, hogy csupán három kunyhó lakójának – összesen 4 vagy 5 ember – nyelvét tanulmányoztam, mivel az Ivgyeltől északra lakó cserdinyi vogulok már átvették a velük állandó kapcsolatban lévő szoszvaiak nyelvét. A jelentős támogatás, amelyet később kaptam, arra szólított fel engem, hogy egy másik, nagyobb létszámú és nemzeti életében még erőteljes törzset keressek.

Miután az anyagi eszközeimet biztosítottnak láttam, miért ne követtem volna a céljaimat, és miért ne tettem volna úgy, ahogyan azok azt megkövetelték; honnan gyaníthattam volna azt, ami Péterváron történt, hogy a körülményeim ilyen fordulatot vettek. Ez egy szomorú tapasztalat a számomra, alig tudom még felfogni, jobban teszem, ha nem is beszélek róla. Részletesebb beszámolót a legutóbbi utazásomról valószínűleg már csak Kazanyból fogok Önnek küldeni, mivel most nagyon zaklatott vagyok.

Kegyeit kérve maradok Önnek, Államtanácsos úr,

legalázatosabb, leghálásabb szolgája,

Reguly

Ha van valami nevemre szóló küldemény, úgy azt kérem Kovalevszkij úrhoz címezni.