-
LapozóNézetMetaadatok
-
Reguly Antal levele Toldy Ferencnek (Pelim, 1844. április 23.; piszkozat)
-
-
5)
Pelim 1844. április 23-dikán
Tekintetes Titoknok Úr!
Munkálkodásaimat a cserdinyi voguloknál az Urálon március 27-én folytattam. Minekutána alapját e kis népcsapat nyelv- és népi ismeretének, mi főképp egy közel 5000 szavat foglaló szótárban egy 30 ívből álló énekgyűjteményben áll – megvetettem volna, sietnem kellett végre, hátramaradt részét a télnek arra használom, hogy a többi elszórt vogul népmaradékokat is megismerhessem. – Szemeimet itt főképp Pelim tájaira, hol még egy tisztán élő nemzetiséget volt reményem találni, fordítottam, és ide volt szándékom utamat mindenek előtt igazítani. Az irbiti nagy vásár azonban, melynek mindenütt életet teremtő mozgalma még a mi uráli zugunkban is hozza hatását, engem se hagyván felszólítás nélkül vegyületében, eltérített ezen irányból és Pelim helyett Irbitbe vezetett – mely út alatt valamint 5 napi érdekes mulatásom alatt Irbitben tekinteteim és nézeteim egy tágabb kört és kifejlődést nyervén – úti tervemnek, mit céljaimnak nyereséget keresnem, megváltoztatta ezen úti tervet, egy más alakot nyert ennek következtében, Irbit felé igazítottam utamat, Irbitből egy érdekes ötnapi mulatás után így Irbitből Turinszkon keresztül a Tavdára jővén és az itteni vogulokkal másfél napot foglalatoskodván a Tavda és Tobol folyamain végig, minekutána a Vszevolodok vendégbecsülő jóságát március 4-én hagytam el, Tobolszkba érkeztem, Szibéria ezen nagy hírű városába két érdek, azaz két férfiúnak ismeretsége és hírlelt munkái vezettek. Az első Vologodszkij úr, ki több évig papi hivatalban az Ob vizén élvén az osztják nyelvvel foglalatoskodott és a Pétervári Akadémiának néhány esztendők előtt osztják szótárt küldvén be (mely azonban javításra neki visszaküldetett) úgy nyilatkozott Sjögren úrnak, mintha egy osztják grammatikán dolgozna. A másik Satigin úr, a múlt januári hónapban meghalt utolsó kondai vogul herceg fia, ki császári szolgálata – mint tanító – következtében több év óta Tobolszkban lakik és több fordításokat készített anyanyelvén. Az elsőre nézve, ki két hónappal érkeztem előtt Petropavlovszkba, hova hivatala vezette, vitte által lakását, megcsaltak reményeim. Ő egy osztják grammatikát nem bír, és ily munkán, melyet igen nehezellett, nem is dolgozott soha, lexikonjának megszerezhetését, ha kívánnám azt bírni, nagyérdemű püspöke ajánlotta oly módon, hogy felszólítaná levele által ennek másolatát íratni és nekem megküldeni, minthogy azonban e szótár, úgy mint szerzője, osztják tudománya itt egy igen rossz hitelben áll, és egy rossz munkát bírni, hamarabb káros, mint hasznos, e kegyes ajánlatáért a püspöknek köszönetemet mondtam. A remény vogul énekeimet, osztják énekeivel, melyeknek hogy egy gyűjteményével bír, ugyan hírét jártatja hasonlítani, hasonlóan megcsalt, minthogy mint közeli ismerősei Vologodszkij úrnak bizonyossá tettek, ő egy osztják hanggal se bírt. Satigin úrban, ki vogul fordításaival megajándékozott, egy igen derék tisztes fiatalembert találtam; minthogy azonban hosszas távolléte után szülőhelyétől anyanyelvét felejteni kezdte, és azt már nem könnyen beszéli, egyéb tekintetekben kevés felvilágosításokat nyerhettem tőle. Tobolszkból az Irtis folyamán lefelé Gyemjanszkig és innét a Kondára szállván Bolcsarovszkoje egyházas faluban a «Hănda» nép közt (osztják) járván és lakván két napig foglalatoskodtam nagy érdekű nyelvével, mely vogul testvérnyelvére és főképp ennek belső szabályaira meglepően nyújtja minden lépten világait. Tovább a Konda partjain felfelé vogulok laknak – köztük egész Saimig utazván, innét a Pelim vizére jöttem ki, melynek valamint a Vagil vize lakosaival és megismerkedvén, végre Pelim helységébe, hová e hó 11-én egy nyugalmasabb foglalkozásra tértem be, ütöttem fel lakomat.
Bővebb tudósításaimat ezen útról, valamint Vszevolodszkojéban tett tanulmányaimról meg fog engedni Tekintetes Úr, ha most midőn lelkemet más gondolatok bántják és elmém nem hajlik ily közlésekre, egy más időre halasztom.
Célja e levelemnek, Tekintetes Úr, azon kérés tudósítana: mi oka ezen megfoghatatlan hallgatásának és segéde halasztásának hazámnak. Hat hónapja járok egy utat, melyet mint gondolom, az ő megbízásából kezdtem meg, és nincs egy irat, nincs egy hang, mely ez iránti határozatait és céljait, valamint ez iránti hatalmazásaimat vélem, tudatná annál kevesebbet, hogy tudnám, melyek azon költségek, és mikor kell ezeket kézhez kapnom, melyek ez útra vannak szánva, és melyeknek megfelelően kiadásaimat és hatóságom körét szabnom kell, mit várjak, mit reméljek, gondolja meg ezen helyzetet! Tekintetes Úr! Kinn állni egy végtelen pusztán, nagy feladatokkal kiruházva! És a szükséges hatási erőtől megfosztva látni magát! Sőt, még önnön személye biztosságát is vesztesítve. Szunnyadva járunk, Tekintetes Úr, és ha egy határozatot egyszer vettünk és egy tettre kikeltünk, nem kellene legalább felednünk azt, hogy vannak kötelességeink azok iránt, kiket a birodalom bennünk messze földekre vezetett.
Azon pénz maradéka, melyet az Udvar kegyéből február 15-én (3-án orosz stílus szerint) kaptam kezeimhez, és melynek egy része Pétervárott az uráli utamra felvett sommának lefizetésére fordítatott, visszautazásomra Pétervárra nem elegendő – annál kevesebbet hazámba, és előrehaladnom is kétséges, midőn nem utamat úgy intézem, hogy elérhessem, erre sincsenek eszközeim, a dolog tehát minden esetben nem jól áll, és én tudom, hogy rajtam a hiba nincs –; addig míg munkámnak és feladatomnak gyümölcsös végzetét nem értem el – és egyszersmind egy helyen ülnöm se engedi munkám progressziója, kényszerítve látom magamat helyzetem biztosítására Pétervárra írnom és itt ismét keresni egy segédet, egy segítő kart. Emlékeztesse azonban, Tekintetes Úr, azon urakat, kiken e dolog függ, ha szegény is hazánk, tehát mégis gazdagabb ő nálamnál, és hogy egy méltatlan tett maradna, ha nem tekintvén munkát és az ezer fáradságokat, melyek talán egyetlen foglalatja, vagy akarnám mondani, egyetlen fájdalmas éke több esztendőimnek, még az adósság súlya is reám aggattatik. Ha az Akadémia, kinek azon tiszteletért, mellyel tagjai száma közé felvetni kegyeskedett, legnagyobb köszönetemet mondom, neheztelne hogy vszevolodszkojei tanulmányaimtól semmi bővebbi tudósításokat nem adtam neki, tehát azt kell mondanom, hogy egy olyan kellemetlen helyzetben, mint az enyém volt Vszevolodszkojéban, ez erőimben nem áll.
Magamat kegyes pártolásába ajánlván maradok T. T. Úrnak
alázatos szolgája,
Reguly Antal