2)

Kazany, 1843. november 7-én

Tekintetes Titoknok Úr!

Szeptember utolsó napjaiban tudósítottam pétervári követségünk által, hogy a Nádor őfelsége kegyelmes kérésére az Udvar uráli utamra egy pénzbeli segítséget meghatározni méltóztatott, és hogy a követség már utasítást is kapott, azalatt míg a pénzsegedelmek eljönnek, engem az orosz főbb hivataloknak ajánlani, hogy protekciójuk alatt biztosabban járhassak utazásomban céljaim után. – Így kétség a nemsokára kivitelezendő utazásomra nem maradt, és azért, hogy kétheti várakozás után még semmi közelebbi hírt e segítség hamarabb elnyeréséről nem kaptam, és az idő rögtön egész őszi alakot vett magára – bátorkodtam egy pétervári tisztelt ismerősöm ajánlatát elfogadni, ki azon időre, míg hazámból az ígért segedelmek eljönnek, egy sommát utazásomra az Urálig kölcsönözni ajánlott, – mire ellátván magamat hamar a belső minisztérium és a főpostahivatal ajánlóleveleivel, és bővebbi utazási készületeimet Moszkvára hagyván október 9-kén Pétervárából kiindultam.

Bizonytalanságom az úti segítség mennyiségéről gazdálkodást ajánlott költségeimben és időmben; feltételezem, azért volt, tartózkodás nélkül az Urálig folytatni utamat és minden egyéb elszórás nélkül egyenesen a vogul nyelvre vetni magamat. Következésében ennek Moszkvában csak három napot töltöttem, mi részint nyugodalmamra, részint úti készületeimre volt szükséges – az idevaló tudósok közül csak kettőt látogatván meg, ti. Pogogyint az ismert orosz historikust és Szpasszkijt, az «Antiquitates Siberiae» kiadóját. Ez utóbbi 12 évig lakott Szibériában, és sok utazásai által nagy ismereteket szerzett magának az ottani csúd halmokról és csúd régiségekről, mely utóbbiakból egyszersmind egy nagy gyűjteménnyel bír. Ő nagy szívességgel fogadott, és amellett, hogy megmutatta mindezen ritka kincseit, egyszersmind minden egyes tárgyból és formából egy exemplárissal megajándékozott, úgy hogy most magamat is egy kis gyűjtemény birtokában látom, melyet ha hazatérek, az Akadémiának általengedni igen kész leszek. Kérésemre Szpasszkij úr egyszersmind megígérte, visszajöttemkor, ha írásait, rajzait és gyűjtött inscriptióit, melyek az első kiadását igen sokkal felülhaladják, rendbe hozta, több kivonatokat ezekből velem közölni. Nyizsnyij Novgorodba, melyet október 20-án értem el, Melnyikov úrnál, kihez Pogogyin adott egy levelet, és ki ezen város és megye históriájához és statisztikájához adatokat gyűjt, ismerhettem meg, és barátságos ígéretével visszajöttemkor minden módon segítségemre lenni folytattam tovább másnap utamat, mely most már a finn népek közeledéséért érdekesebb lett. Ezeknek határát a Szura vizénél értem el, honnét vagy inkább a Jemangasi stációtól kezdve, csupa cseremisz, csuvas és tatár postákkal hozattam Kazanyig, hová október 27-én érkeztem. Érdekes ez útban volt egy cseremisz és egy csuvas vásár, melynek elsőjét Novij Szundirban (35 verszt Csebokszari előtt), hol egyszersmind a híres kazanyi csererdőségek kezdődnek – volt alkalmam látni; a másodikát Csebokszari (ezt közönségesen a csuvasok fővárosának nevezik) városa után néhány verszttel az országút mellett, hol ez egy szabadtéren, az úgynevezett Simeg bazáron (bazár = vásár, tatár) tartatik. – Cseremiszekkel már utamban Szundir felé számosan találkoztam, kik majd kis szekereken – ha áruval vagy családdal – majd lóháton, ha egyesen voltak, siettek a gyülekezőhely felé; ide érkezvén azonban alig láthattam el a nagy néptömeget, melynek száma legalább kétezerig felment. Hogy érdekes lehetett ezen árulók és vásárlók sorain járnom, azt felesleges volna mondanom, hogy mit tanultam azonban, azt ily egyes és rövid tapasztalásból még nem mondhatom. Ami érdekes, az, hogy a csuvasok őket szármásznak nevezik, mi a dialektusilag változó kimondás után, minden esetre egy az orosz cseremisszel, és amiért itt az érdekes kérdés marad, melyik közülük, eddig csak ezt tudom, hogy a szarmas szó tiszta cseremisz szó, és egy tévelygőt, kóborlót, kinek se háza, se kunyhója nincs, tesz; az eredeti, melyek többnyire mind barnák (főképp asszonyaik) hosszúkás képűek és magasabb növésűek és mariknak nevezik magukat. Általában véve a cseremisz nép komplexiójára itt nézve barnára és szőkére osztatik; az utóbbiak, kik a finnekhez hasonlítanak, mint mondatik, a Volgán túli nagy erdőségekben laknak. – A csuvasok növésre, komplexióra nézve majd barnák, majd szőkék, és fiziognómiai és fej alkotásra nézve nagy változásokat mutatnak, úgy hogy egy normális típus itt csak számos koponyamérések által lesz talán majd nyerhető.

Így futottam által 16 nap alatt ezen hosszú 200 mérföldnyi utat Pétervárából Kazanyig, és készülök mostan 10 napi múlatás után ezen érdekes városba, utamnak második kétszáz mérföldes felére. Hogy siető szabályomtól itt eltértem, azt részint tudományos feladataim (egy hely- és személyes nevek lexikonja a cseremisznek és csuvasnak, és etnográfiai kártyája e népeknek), melyeknek kivitele módjára visszatértemkor már most kellett gondolkodnom, részint némely lingvisztikai kincsek, melyeknek csak nehezen jöhettem bizonyos nyomára, és részint némely tudósok ismeretsége is, kiknek tanulmányos társaságától nem szakaszthattam el oly hamar magamat okozták. Ami ezen lingvisztikai kincseket illeti, ezt kell röviden mondanom: Azon időtől fogva, hogy az orosz kormány ezen különféle finn népek megtérítésére fordította figyelmét, Kazany (minthogy megyéje fő lakhelye a cseremiszeknek és csuvasoknak) helye egy cseremisz és csuvas nyelvtudománynak, mely itt a szemináriumban adatik elő. Ily hosszú és bármily csekély tudományos foglalatoskodás után nem képzelhettem magamnak, hogy ne találtatnának némely elődolgozatok e nyelvekben, melyeknek az európai tudós világ ne vehetné jó hasznát. E gondolattal meglátogatván néhányszor ezen szemináriumi tudósokat lassanként hírt kaptam négy külön lexikai munkáról, melyek régóta és figyelem nélkül manuscriptumban hevernek. Három ezek közül cseremisz (az egyik régi az előbbi századból, a másik kettő újabb éspedig az egyik a kozmogyemjanszki, a másik a carevi dialektusban) és egy csuvas. Vagyon egyszersmind két újabb grammatikai munkát, melynek egyike – cseremisz, és 1837 Kazanyban, a másikja csuvas egy kis szótárral, és 1836 Kazanyban nyomtatott (ez utóbbit ismertem már Pétervárott). – Így, Tekintetes Úr, tehát itt munkát már előre eleget találtam volna; és hogy ha «ab analogia» hasonló előmunkálatokat a többi finn nyelvekből is remélhetnénk (Kovalevszkijtól bizonyosan tudom, hogy egy permi lexikon nemrég küldetett be a kazanyi kurátornak, gróf Muszin-Puskinnak, ki azonban most Pétervárott vagyon – hasonlóan az osztják nyelvben egzisztál egy lexikon Tobolszkban … kezében volt), rövid idő alatt a finnicizmus épp meglepő és nem várt kifejlődést vehetne – minél valóban nemzeti tudományunk elemének ügyében forróbb óhajtásunk nem lehet. Minden esetre rövid idő alatt jókat lehetne kihozni – és egyszersmind láttam, hogy itt csak egy vezetőn kihez, és legyen ki egy keveset mozgásba hozza ez urakat – hatóerőn és jóakaraton az egyesek a foglalatosságoknak bizonyos irányát megadja és az egyesek munkálatait egy célban koncentrálja, az itteni tudós papságnak segedelmével hamar adódhatnának itt nagy munkák elejébe. Nekem mostan e munkák szerzőinek és tulajdonosainak neveivel meg kell elégednem és utamat tovább folytatni, hogy ha azonban visszatértemkor az Urálból (február elején) költségeim engednék itt néhány hónapot töltenem és örömmel fordítanám időmet egy cseremisz lexikon kidolgozására, mit e három manuscriptumból a szerzőknek segítségével hamar össze lehetne állítani egy miben csak ortográfiai egyszerűség és kritika és a magyar és német fordítás kívánnának kevéssel több munkát. Hasonlót ígérhetnék az Akadémiának egy csuvas lexikonról és melyet ha csak csekély költségeket kaphatok reá, itt néhány urak által összeállíttathatnék és német fordítással is elláthatnék.

Így hamar gyűjtethetnének a materiálok nyelvünk hasonlítására a finn nyelvekkel – mi mint nyelvünkre, mint históriánkra és mindenre mit csak nemzeti tudománynak nevezhetünk megbecsülhetetlen következményekkel fog bírni. Míg ezen tárgy sötétén nem törtünk által és világot itt nem nyertünk, addig valódi nemzeti tudományunk nem is lehet. Micsoda különféle szláv, bizánci, német, olasz stb. műveltség magvai azok, melyek hazánkban mostani magyar valónkat és kultúránkat termették, arról még eddig keveset gondolkoztunk, de melyek azon elemek, mely azon szülőföld, melyből ezen vidéki vetőmagok mostani gyümölcsös formáikra nőtték ki magukat, mi tehát azon valódi eredeti magyar, arról eddig még kevesebbet álmodozhattunk, mivel tudományi állásunk szerint, ez mindeddig fogatunk felett volt. A németek nyitották itt csak nemrég egy új búvárkodás útját, és érzetünk csak sejdíteni meri még a nagyszerű dolgokat, melyek ezen feltalált új tudományi világban várnak reánk – ezen mi magyarok, kik annyi ritka és nemes feláldozásokkal törekedünk egy érettebb és műveltebb nemzeti élet után ne késsünk ezen nyomokat követni! és nyelvünkben magunkat és históriánkat tanulni. Fontoljuk és mérjük meg jól útjainkat, melyeken célunkhoz akarunk jutni! és el fogjuk hinni, hogy az út önismeretünkhöz egyszersmind az út «ad sapientiam»! az ott az egy forrás, mely csudavizével megbonthatja százados előítéleteink bilincseit, az az, mely megnyitja szemünket egy érettebb, műveltebb élet értelmére. Ha egyszer megszűntünk magunk magunknak egy enigma lenni, akkor egyszersmind van szélesztve azon nimbusz, mely eddig szemeinket zárva tartja a valót az ismerettel és tisztán fogjuk látni, hogy egy új világban élünk alapítására, ha és oly csekély módja itt a morális fontossága ezen tudománynak, melynek az Akadémiának oly nehezen idővel bizonyosan nagyobb áldozatot fognak hazánkban hozattatni, minthogy ezen tudomány éppen időkorunk progressziójában fekszik és azért morális szükséges akaratunk ellen fog ma vezetni. És ekkor egyszersmind bővebben fogjuk látni meg érteni, mi morális fontossága e tudománynak, egy új életnek kezdete elejébe és egy adultusabb életi pályát meg lépéseket akkor elkerülhetetlen szükség lesz, melynek azonban hogy nemsokára nagyobb áldozatok fognak hazánkban hozattatni, azt biztosan várhatjuk arról bizonyosan várhatjuk, mivel a dolog időkorunk progressziójában fekszik és a morális szükség fog bennünket reá vezetni.