Pétervár, 1843. július 28.

Tekintetes Titoknok Úr!

Fájdalommal olvastam Anyám utolsó levelében, hogy az Akadémiánál engem már vidékinek és orosz szolgának néznek. E mély hallgatásomnak egy természetes következése – az igaz; mindazonáltal mégis igen meglepett. Egy hazát elhagyni egy nehéz dolog; és ha erre már elszántam volna magamat, mindenesetre tudatosítottam volna egy ily lépésről az Akadémiát, kinek meleg pártfogásáért a legnagyobb köszönettel tartozom; valamint más részről csúnya, háládatlan tett lett volna, ha Tekintetes Úrnak is annyi tapasztalt szívessége és pártolása után még egy levéllel se mondtam volna – ily esetben – egy köszönetet.

Oka hallgatásomnak munkám nagysága volt; ez oly súllyal feküdt rajtam, hogy megbontani látszott egy időre minden világi kötelékeimet, elfelejteni Szüleimet, jótevőimet, és barátaimat és minden életemet csak egy pontba koncentrálni. Célom oly magasan volt tűzve, hogy csak idővel és csak a legnagyobb megerőltetéssel jöhettem oly tudományi álláspontra, melyről annak elérésére szabadon és biztos sikerrel munkálhatni; és még ezt el nem értem, és se azon magasabb műveltséget, se azon tudományos alapot és kiterjedtséget, mely ennek érdemes nyomozására szükségesnek látszott, bírni nem éreztem magamat – addig inkább hallgatni és tanulni, és a dologhoz készülni, mint arról szólni akartam. – Eltökélt akaratom tehát feladatom kérdését alaposan és végképesen megfejteni egy részről; és tudományi gyengeségem érzete, már részről, ezen feladat minden oldali kivitelére – voltak csak azon okok, melyek valamint tavaly feleletemmel az Akadémia megbízásaira annyira késleltettek, úgy az idén is, mindeddig minden nyilatkozástól visszatartottak.

Tavaly, hogy a Tekintetes Úr és az Akadémia leveleit, azon 200 pengőforinttal, mellyel Ő kegyes volt segíteni, és melyért csak most mondom alázatos köszönetemet, kezeimhez kaptam, el voltam tökélve tudományi készületeimet tovább folytatni és Tekintetes Úr tanácsa után egy jobb időt elvárni. Itteni ismerőseim az alatt, kik sajnos helyeztetésemen részt vettek, biztattak a dolgot egészen elhagyni vagy legalább itten segítséget keresni – mire végre hajlandóvá is tettek, de miből még se érettek semmi következmények, minthogy nem volt erőm magamat elhatározni, hogy a dologra került a sor; a munka, melyet hazai lelkesedésből kezdtem meg és vittem annyi ideig, el látszik veszteni minden báját és érdekét, és azért inkább megmaradtam régi helyeztetésemben; és csak akkor, hogy a nagyhercegné Heléna vetette magát közbe, kellett néhány lépésnek történni, melyekről azonban Szüleim által tudósítatott Tekintetes Úr. – Így folytattam tanulmányaimat, melyek tárgyáról hasonlóan tudósítva van Tekintetes Úr – míg tavasszal nagy köszönettel hallottam Atyámtól az Akadémia határozatát, mely szerint 1000 pengőforint rendeltetett szibériai utamra, és egy kérőlevél igazítatott az Udvarhoz ez útnak segítéséért.

Most midőn végre készületeimet elvégeztem, feladatom kivitelére elég erőt érzek magamban, és teljes biztossággal ajánlhatom az Akadémiának szolgálatomat – most mondom csak néki ezen – tulajdon kérésemet megelőző határozatáért legmélyebb köszönetemet, és nem óhajtok semmit inkább, mintsem hogy mentől előbb nyíljék meg előttem a lehetőség néki és Hazámnak szolgálhatni. A legnagyobb köszönetem és legmélyebb tiszteletem kijelentésével értesítse azért – kérem Tekintetes Titoknok Urat – az Akadémiát, hogy a legtökéletesebb készséggel határozatainak megfelelni várom tudósításait, és hogy a legnagyobb örömmel és buzgósággal megyek munkám végezetére járni, és mindent, mit e dologban Hazánk tudományos gyarapodására szükségesnek vél, mennyire csak erőim engedik teljesíteni.

Nézeteim és terveim ezen eredetünk kérdése megfejtésében változatlanul azok még, melyek tavaly voltak; utazásom célirányossága miatt azonban néhány szót kívánnék megjegyezni. Azt tudniillik, hogy ezen boreális részekben a tél, valamint az egyetlen alkalmatos idő utazni, úgy egyszersmind a népek ismeretére egyetlen. Ő itt minden élet és mozgalom ideje, és ekkor vadász, ekkor kereskedik és utazik a vogul, és tesz szóval mindent, mit egész esztendei élete kíván. Ezt fontos egy utazónak tudni, ki egy népről egy biztos ítéletet akar hozni, mivel csak ily mozgalom idejében nyilvánítja ez minden tulajdonságos valóját és ereit. Hogyha azért lehetne, szükséges volna, hogy én október havában elkezdjem nyelvtanulmányaimat az Urálon (az utat kevesebb egy hónál meg lehet tenni), és hogy január közepéig annyira haladhatnék, hogy a következő hónapokban a vogul földet sikerrel bejárhatnám – mi mind nyelvi, mind etnográfiai tekintetből elkerülhetetlenül szükséges. Obdorszkból – hol egy nyugvó helyet találhatnék ezen utazás után – fordulhatnék aztán az osztjákokhoz, kiknek nyelvük minthogy csak dialektusilag távoz a vogultól, nem hinném, hogy sok munkámba kerülne. – Egy grammatikájával és lexikonával e nyelveknek, reménylem, meg volna munkám alapja vetve, és egy nagy lépés a finnek összes ismeretében téve. – E fő cél mellett még azt kívánnám megjegyezni, hogy minthogy különös figyelemmel akarnék a finn népek fizikai históriájára lenni, akaratom egy cranium-gyűjteményt ezen népcsaládból szerezni, és minden egyes finn népnél koponyákat gyűjteni, fejméréseket és gipszlenyomatokat – minek mesterségét itt megtanultam – venni; ezt, mi magában nem nehéz munka – szép volna a többi boreális népekre is, és talán minden Szibéria népeire kiterjeszteni (ha úti segítségem megengedné egész Szibériát meglátogatni), miből idővel egy munka a poláris népekről vagy talán még nagyobbítva, a turáni nép klasszisról (mi bizonyosan nem haladja még túl nemzeti érdekünket) támadhatna, mely Morton munkáját az amerikai népekről bizonyosan felülhaladná. És egy ily munkának utóbb, ha a sírhalmokban található koponyákra egyszer nagyobb figyelem fordíttatik, valamint a népek régi geográfiai kiterjedésére, úgy némelyeknek nemzetisége meghatározására is fontossága lehetne.

Tekintetes Úr, kinek szíves részvételéért és pártfogásáért, melyet tavaly volt szerencsém tapasztalni, igen esedezem, és kinek háládatosságomat iparom által, mellyel az Akadémia megbízásait kivinni igyekezni fogok, meg fogom mutatni, tudósítani fog az Akadémia szándékáról. Én részemről kész vagyok azon 100 pengőforinttal is útnak indulni, ha az Udvar semmit se rezolvált volna (hogy csak legalább ezen vogul népet ismerhessük meg), ha csak adósságaimat megfizethetem, mi iránt én Bonifacius professzor úrnak írtam, hogy a győri káptalannál, valamint Zirzen urambátyámnak, hogy egy gazdag atyámfiánál kérne segítséget.

Az Akadémia könyveit, melyeket Frähn ajánlott néki, e napokban fogja gróf Eszterházi, követségünknek új titoknoka expediálni (csomó egy keveset nagy, azért nem fogadtatott el eddig a követségnél), én hozzájuk mellékeltem egy cseremisz Újtestamentumot és a mordvin «Acta Apost. és Apocalipsis»-t, melyeket szerencsém volt itt megszerezni.

Az Archeográfiai Bizottság utolsó munkája, a Volhíniai Krónika, mely sok hazánkat illető adatokat foglal magába. Én nem rég, hogy a Bizottság elnökével herceg Sirinszkij-Sihmatovval  volt szerencsém szólani, megérintettem az Akadémia kívánságát e munkákat bírni; mire ő igen késznek ajánlotta magát szolgálni, ha az Akadémia kívánságát ez iránt nyilatkoztatná. Mivel ezen munka, mely eddig 14 quart kötetből áll, lesz talán még három annyi, és sok pénzbe fog kerülni, és sok hazánkat illető dolgokat foglal magába, jó volna talán, ha az Akadémia ez iránt írna, mely esetben – hogy ha ő viszonzásul Fejér «Codex Diplomaticus»-át ajánlaná, nagy örömöt tenne sok orosz historikusnak, ki utána sóhajt. Uvarov miniszternek azonban, nem herceg Sihmatovnak; kellene ez esetben írni.

Ezek után – csak azon kérésemet ismételvén, hogy ne tartson orosznak, ajánlom magamat Tekintetes Titoknok Úrnak kegyes pártfogásába, és maradok a legkitűnőbb tisztelettel.

Tekintetes Úrnak alázatos szolgája

Reguly Antal