Kazany, 1843. november 7-én.

Vettem 1843. december 29.

Tekintetes Titoknok Úr!

Szeptember utolsó napjaiban tudósítattam pétervári követségünk által, hogy a Nádor őfelsége kegyelmes kérésére az Udvar uráli utamra egy pénzbeli segítséget meghatározni méltóztatott, és hogy a követség már utasítást is kapott, azalatt, míg e pénz-segedelmek eljönnek, engem az orosz főbb hivataloknak ajánlani, hogy utazásomban protekciójuk alatt biztosabban járhassak céljaim után. Így kétség a nemsokára kivitelezendő utazásomra nem maradt; és azért – hogy kétheti várakozás után még semmi közelebbi hírt e segítségek hamar elnyeréséről nem kaptam, és az idő rögtön egész őszi alakot vett magára – bátorkodtam egy pétervári tisztelt ismerősöm ajánlatát elfogadni, ki azon időre, míg hazámból e segedelmek eljönnek, egy sommát utazásomra az Urálig kölcsönözni ajánlott; – mire ellátván magamat hamar a belső minisztérium és a fő Postahivatal ajánlóleveleivel, és bővebbi utazási készületeimet Moszkvára hagyván, október 9-én Pétervárából kiindultam.

Bizonytalanságom az úti segítség mennyiségéről gazdálkodást ajánlott költségemben és időmben; feltételem azért volt, tartózkodás nélkül az Urálig folytatni utamat, és minden egyéb elszórás nélkül egyenesen a vogul nyelvre vetni magamat. – Következésébe ennek, Moszkvában csak három napot töltöttem – mi részint nyugodalmamra, részint úti készületeimre volt szükséges – az idevaló tudósok közül csak kettőt látogatván meg, t.i. Pogogyint, az ismert orosz historikust, és Szpasszkijt, kiadóját az «Antiquitates Siberiae»-nek. Szpasszkij úr 12 évig lakott Szibériában, és sok utazásai alatt nagy ismereteket szerzett magának az ottani csúd halmokról és csúd régiségekről, mely utóbbiakból egyszersmind egy nagy gyűjteménnyel bír. Ő nagy szívességgel fogadott, és amellett, hogy megmutatta mindezen ritka kincseit, minden egyes tárgyból és formából egy exemplárissal meg is ajándékozott, úgyhogy most magamat is egy kis gyűjtemény birtokában látom, melyet azonban ha hazatérek, az Akadémiának általengedni kész leszek. Kérésemre Szpasszkij úr egyszersmind megígérte, visszajöttemkor, ha írásai, rajzai, és inscriptiója, melyek első kiadását igen sokkal felülhaladják, rendben lesznek, több kivonatokat ezekből velem közölni. – Nyizsnyij Novgorodban, hová október 20-án érkeztem, Melnyikov urat, kihez Pogogyin adott egy levelet, és ki ezen város és megye históriájához és statisztikájához adatokat gyűjt, ismerhettem meg; barátságos ígéretével visszajöttemkor minden módon segítségemre lenni folytattam tovább másnap utamat, mely most már a finn népek közeledéséért érdekesebb lett. Ezeknek határát a Szura vízénél értem el; honnét (vagy inkább Jemangasi stációtól) kezdve, csupa cseremisz, csuvas és tatár postákkal hozattam ide Kazanyig, hová október 27-én érkeztem. Érdekes ezen útban volt egy cseremisz és csuvas vásár, melynek elsőjét Novij Szundirban (35 verszt Csebokszari előtt), hol egyszersmind a híres kazanyi csererdőségek kezdődnek, volt alkalmam látni; a másodikat Csebokszarin (ez közönségesen a csuvasok fővárosának neveztetik) túl néhány verszttel, hol ez egy szabadtéren, az úgynevezett Simeg bazáron tartatik. Utamban már Szundir felé számosan találkoztam cseremiszekkel, kik majd kis szekereken, majd lóháton siettek vásárhelyük felé; ide érkezvén azonban alig láthattam el a nagy néptömeget (ez heti vásár volt), melynek száma legalább kétezerig ment. Hogy érdekes lehetett ezen árusok és vásárlók sorain járnom, azt felesleges volna mondanom; hogy mit tanultam azonban, azt ily egyes és rövid tapasztalás után még korán volna szólani. Külsőre nézve ők többnyire mind barnák (főképp asszonyaik), hosszúkás képűek és magasabb növésűek (a szőke cseremiszek, kiknek típusuk finn, a volgántúli nagy erdőségekben laknak). Figyelmet érdemel az, hogy a csuvasok őket szármásznak nevezik, mi a változó kimondás után az egyes dialektusok szerint mindenesetre egy az orosz cseremisszel, de miután a kérdés támad, hogy melyik nevezet az eredeti. A szó szármász tiszta csuvas szó, és egy tévelygőt, kóborlót, kinek se háza, se gunyhója (nomád) tészen, és lehetne azért, hogy a nacionális név innét veszi eredetét, bizonyosat azonban és bővebbet e dologban kitudni, visszajövet lehet talán majd alkalmam. – Hogy ha ez utolsó időkben általában elhisszük, hogy szkíta és csúd egy szó, és hogy azért a szkíták finnek voltak, akkor ha Hérodotoszt, ki itt egyetlen vezetőnk, követjük, a szarmatákat is finneknek kell vennünk, mivel Hérodotosz szerint ők a szkíták nyelvét beszélték, csak dialektusi változással; abszurdum azért nem lehetne a keleti finnekben szarmatákat keresni, főképp, hogy ha e név itt köztük találtatik. – A csuvasok, kiket láttam, növésre apróbbak, komplexióra majd barnák, majd szőkék, és fiziognómiai és fejalkotásra nézve nagy változásokat mutatnak, úgyhogy egy normális típus itt csak számos tapasztalás és koponyamérések által lesz nyerhető.

Így történt, Tekintetes úr, elutazásom Pétervárából, és így futottam által 16 nap alatt ezen hosszú kétszáz mérföldnyi utat Kazanyig; itt most tíz napja, hogy vagyok; és készülök mostan utamnak második kétszáz mérföldes felére. – Hogy siető szabályomtól itt eltértem, azt, részint tudományos feladataim, melyeknek kivitele módjáról visszajövetelemkor, már most kellett gondolkodnom, részint némely lingvisztikai kincsek, melyeknek csak nehezen jöhettem bizonyos nyomára, és részint némely tudósok ismeretsége, kiknek tanulmányos társaságától nem szakaszthattam el oly hamar magamat, okozták. – Tudományi feladataim, melyeket visszatértemkor akarnék itt kivinni, először egy cseremisz és csuvas hely- és személyes nevek lexikona, mely a régi história felvilágosítására némi fontossággal lehetne, és másodszor egy etnográfiai kártyája e népeknek. Azon szíves elfogadás után, melyet itt mint a gubernátornál, mint a tudósoknál nyertem, és azon ígéreteik után, melyekkel tudományos munkálataimat segíteni bizonyossá tette, nem kételkedhetem, hogy ezen feladataimat csekély munkával kivihetem, ha csak költségeim engedik, itt egy ideig feltartózkodnom; egyes kirándulásomban, melyek e tárgyban szükségesek lesznek, több tudósok ajánló egyszersmind kíséreteket. Ami a lingvisztikai kincseket illeti, ezt kell rövideden mondanom. Azon időtől fogva, hogy az orosz kormány e különféle finn népek megtérítésére fordította figyelmét, Kazany, (minthogy megyéje fő lakhelye a cseremiszeknek és csuvasoknak) helye egy cseremisz és csuvas nyelvtudományoknak, mely itt a szemináriumban adatik elő. Ily hosszú és bármily csekély tudományos foglalatoskodás után, nem képzelhettem magamnak, hogy ne találtatnának némely elődolgozatok e nyelvekben, melyeknek az európai tudós világ ne vehetné jó hasznát. Gondolattal meglátogatván néhányszor e szemináriumi tudósokat, lassanként hírt kaptam négy különb lexikai munkáról, melyek figyelem nélkül, régóta manuscriptumban hevernek, három közülük cseremisz (az egyik régi az előbbi századból, a másik kettő újabb, és pedig az egy ki a kozmogyemjanszki, a másik a carevi dialektusban), és egy csuvas. Két újabb grammatikai munkát, melynek egyik (a cseremisz) 1837-ben, és másikja (a csuvas) 1836-ban Kazanyban nyomtatott nem említvén. És egyszersmind meggyőződtem, hogy itt csak egy vezető erőn hibáz, és ha volna ki ezen urakat felélesztené, foglalatosságaiknak bizonyos és haszonvető irányát megadná és egyes munkálatukat egy célba koncentrálná, rövid idő alatt szép hasznos munkákat lehetne itt  kihozni. – Tekintetes Úr! Ha «ab analogia» hasonló előmunkálatokat a többi finn nyelvekből is reménylenénk (Kovalevszkij úrtól bizonyosan tudom, hogy egy lexikona a permi nyelveknek nemrég küldetett be a kazanyi kurátornak, gróf Muszin-Puskinnak, ki azonban most Péterváron vagyon, hasonlóan egzisztál egy osztják lexikon Tobolszkban, mely Sjögrén kezében is volt), mennyi előmenetel volna itt rövid idő alatt lehetséges! Mily meglepő és nem várt kifejlődést vehetne hamarjában az egész finnicizmus, és mily hamar teljesíthetnék nemzeti tudományunk előmenetele ügyében egy forró óhajtásunk, nékem most e munkák tulajdonosainak neveivel meg kell elégednem és utamat tovább folytatnom; hogy ha azonban visszatértemkor az Urálról (február elején) költségeim engednék itt néhány napot töltenem, az Akadémiának hamar egy cseremisz és csuvas lexikont adhatnék elébe, úgy t.i. egy megyébe laknak, hogy a cseremisznek kidolgozására a szerzőknek segítségével magam fordítanám munkámat, melyet főképp az ortográfiai kritika és egy magyar–német fordítás kívánnának, és a csuvast, ha csak csekély költségeim lehetnek reá, mások által hozattatnám oly állapotba, hogy bátran lehetne nyomtattatni. – Így hamar gyűjtethetnének a materiálok nyelvünk hasonlítására a finn nyelvekkel, mi mind nyelvünkre, mind históriánkra és mindenre, mit csak nemzeti tudománynak nevezhetünk, megbecsülhetetlen következményekkel fog bírni. – És míg ezen tárgy sötétén nem törtetünk által és világot itt nem nyertünk, addig valódi nemzeti tudományunk nem is lehet. Micsoda különbféle szláv, bizánci, német, olasz stb. műveltség magvai azok, melyek mostani magyar műveltségünket és szociális formáinkat termették, arról még eddig keveset gondolkoztunk, de melyek azon elemek, mely azon szülőföld, melyből ezen vidéki vetőmagok mostani gyümölcsös formáikra nőtték ki magukat, mi tehát azon valódi eredeti magyar, arról eddig még kevesebbet álmodozhattunk, mivel tudományi állásunk szerint ez mindeddig fogatunk felett volt. – A németek nyitották itt csak nemrég egy új búvárkodás útját, és érzetünk csak sejdíteni meri még a nagyszerű dolgokat, melyek ezen feltalált új tudományi világban várnak reánk. – Mi magyarok! Kik annyi ritka és nemes feláldozással törekedünk egy érettebb és műveltebb nemzeti élet után, ne késsünk ezen nyomokat követni! És nyelvünkből magunkat és históriánkat tanulni! Fontoljuk és mérjük meg jól útjainkat, melyeken célunkhoz akarunk jutni! És el fogjuk hinni, hogy az út önismeretünkhöz, az út «ad sapientiam»! Ha egyszer megszűntünk magunk magunknak egy enigma lenni, akkor egyszersmind megszűnik azon nimbusz, mely elzárja eddig szemeinket a valónak ismeretétől; égy egy új élet kezdete, és egy adultusabb életi pálya meglépte egy elkerülhetetlen szükség lészen. – Itt fogjuk egyszersmind bővebben megérteni, mi morális fontossága ezen tudománynak, melynek alapítására az Akadémia eddig oly nehezen és oly csekély módjait szerezhette, melynek alapítására az Akadémia eddig oly nehezen és oly csekély módjait szerezhettem melynek azonban hamar gazdagabb gyámolítását biztosan várhatjuk, minthogy ezt időnk progressziója, melyben ez, e tudomány életét kapta, kívánja, és a morális szükség önkénytelen fog bennünket reá vezetni.

Az itteni tudósok közül, kiknek meglehetős számát tanultam ismerni, főképp Kovalevszkij, kinek mongol tudománya elég híressé tette már ezt nagy munkáiról, utazásairól, és érdekes közléseiről, e tudósnak sokat írnék, Tekintetes Úr! Ha csak időm engedhetné! Ő nyíltsággal mutatja meg minden gyűjteményeit és munkáit, és temérdek mi itten már készen várja a sajtót. Mindenekelőtt ő most mongol lexikonát közli újra, melynek fele már kész volt, de a tavalyi nagy tűzben elégett, kezdi újra nyomtatni, és mely bizonyosan három oly bő lesz, mint Schmidté; utána jön nagy mongol históriája a legrégibb időktől kezdve, és a hunok, türkök stb. históriáját magába foglalva; ezen munka, mely a többi közt főképp azon periódusban, mely a mongolok kihajtása után Kínából következik, és mely a mongol históriában leghomályosabb és legnehezebb rész, sok újat és sok és biztos világot ad, nagyérdemű, főképp azért, hogy az újabb előment históriaírás minden kívánatainak megfelel. Utána fog jönni egy mongol literatúra históriája, utána materiálok a buddhizmus históriájához; továbbá a krisztianizmus históriájához Kínában – a többi közt bír több jezsuita naplókkal, melyeket részint utazásaikba az egész Tatáriában, részint templomaiknál otthon, missziójuk kezdetétől fogva egész a legújabb időkig (1828) vittek – stb. – Érdekes egyszersmind az, hogy most egy fiatal mongollal, ki itt az Univerzitásnál tanul, és ki franciául, németül és angolul ért (és ki mindig primus az iskolában) egy mongol grammatikát írat, mely minden deák grammatika metódusának befolyásától szabad, tisztán a mongol nyelv belsejéből lesz merítve és absztrahálva. – Ily módon készülhet lassanként Oroszország nagy feladatához, szellemi (geistig) befolyása által Ázsiában egy új élet ébresztésére munkálkodni! Mibe főképp nagy könnyebbségül szolgál neki, hogy egy mongol népség (a burjátok) úgy is alattvalói száma közé tartozik, és hogy ennek művelődése által egyszersmind a többi és egész mongol népre hathat; mi főképp Kovalevszkij úr tapasztalásaiból és szerfelett érdekes közléseiből is kitetszik. Mi, absztraktan a negatív buddhizmus princípiuma után ítélvén a mongolok alatt közönségesen a legindifferensebb népet gondoljuk; hibázunk azonban, a tudománynak itt is nagy az érdeme, és annál nagyobb, minél ritkább, és az inger utána annyi, hogy Kovalevszkij sok példákat látott, hogy esztendőkig szolgáltak az ábécé és az olvasás megtanításáért.

Az Univerzitás, melyet prof. Erdmannal látogattam meg, egy gazdag institutum; róla azonban, valamint sok másról, visszajövet, ha időm talán megengedi néhány leveleket Kazanyról írni, fogok bővebben szólani.

Még meg kell jegyeznem, hogy a csuvasok és cseremiszek etnográfiai leírásához is találtam több előmunkálatokat, a többi közt adott Fuchs asszonyság, az itteni emeritus professzor Fuchsnak hitvese, 1840-ben egy munkát ki, melyben ő ezen népek életmódjáról, szokásaikról stb. bőven értekezik; a csuvasokról találtam ezen kívül egy leírást manuscriptumban, mely egy jó munkának látszott, melynek szerzőjét azért kértem még némely bővítéseket és javításokat benne tenni, ígérvén a munkának máshelyen kiadhatóságát és nyomtatását.

Szólottam a többi közt Kovalevszkij és Kazembek urakkal (ez utóbbi született perzsa, kit Asztrahanyban az angolok kereszteltek, és ki most professzora az orientális nyelveknek, és azon 18 év alatt, hogy itt van, egész európai műveltséget vett magára) egyszersmind nyelvünk azon távolabb hasonlatosságáról, melyet a török és mongol nyelvekkel bír, és azon időkről, melyekben majd Észak egy ázsiai nyelvklasszisunk oly világban fog előttünk állani, mint most az indoeurópai, és hogy mily kívánatos volna már e dologba is némely előmunkálatokat kezdeni – és ez urak csak a magyar könyvek ritkaságában találták a nehézséget, mondván, hogy figyelműket rég kívánták volna már nyelvünkre fordítani, ha csak könyveik lettek volna; – ezen gondolnám, Tekintetes Úr, az Akadémia legjobban segíthetne, ki a szükséges könyveket könnyen küldhetné a Pétervári Akadémia által, ide ajándékul ez uraknak; annál inkább, mivel Kovalevszkij úr kész volna mongol lexikonában komparatívan a magyart is felvenni, és hol gyökereink a mongolokkal megegyezzenek, feljegyezni. Az Akadémiának ez ajándékát bizonyosan maguk munkáikkal viszonoznák egyszersmind ez urak (Kazembeknek ily esetben, minthogy németül nem tud, egy magyar-diák lexikont és grammatikát vagy franciát, ha volna, kellene küldeni).

Ha az Akadémia régi tatár pénzeket főképp az Arany Hordából, kívánna, azokat magyar régi pénzek iránt igen könnyen lehetne itt cserélni, mind professzor Erdmannal, mind prof. Fuchs-szal, kikkel eziránt szólottam. Professzor Fuchsnak oly csere egyszersmind mineralógiai, entomológiai és botanikai tekintetben igen kellemetes volna (gyűjteménye azonban csak a Kazanyi megyét éri).

Ezekről Tekintetes Urat tudósítván, és igen engedelemért kérvén rossz és talán helytelen írásomért – én tovább futom most utamat; és ha mindjárt Permig valami tudós votják papnál felakadván, egy kevés időt töltenék is, és Perm városában is egy hetet múlatnék, még is reménylem biztosan, hogy e holnap végzete előtt még megkezdem a Szoszva vízén vogul tanulmányaimat.

Magamat a Tekintetes Úrnak szíves emlékébe, és az Akadémiának nemes pártfogásába ajánlván, maradok

Tekintetes Titoknok Úrnak

a legnagyobb becsülettel alázatos szolgája

Reguly Antal

[Utóirat]

A hozzám szóló leveleket tessék a pétervári követségünkhöz igazítani, honnét az akadémikus Baer fogja kezeimhez szolgáltatni.

Bátorkodom még egy dologról szólani: nem tudom, hallott-e az Akadémia valamit azon érdekes találmányról, mely e nyáron a Krímben tetetett. Ez röviden ebben áll: A Krímben  találtatnak sok régi zsinagógák, mik a kazárok idejéből valók; gróf Voroncov generálgubernátora Új-Oroszországnak, hallott ezen régi épületekről, és hallott egyszersmind a zsidók azon szokásáról, mely szerint ők minden új egyháznak beszentelésekor több szentkönyveiket az épület egy bizonyos részébe befalazzák. E nyáron ő három tudóst küldött e zsinagógák megvizsgálására és kikutatására, és ők hatvan egynéhány manuscriptumot hoztak vissza ezen expedícióból. Többi érdemeiről e manuscriptumoknak nem szólván, csak azt kell tudnunk, hogy többek közülük számos «marginalis nota»-kkal vannak ellátva, melyek mind historikus tartalmúak, és a 9-ik századból a 16-ik századig mennek. Egy tudós zsidó, Stern névvel, kapta ezen kincseket kezébe, és relációja nagy érdekkel várható.